„Mennyivel jobb, ha még annyira friss az alapanyag, hogy szinte érezheted a nap melegét rajta” Pr-cikk

Miért fontos, hogy ételeinkhez szükséges alapanyagaink REL, azaz rövid ellátási láncokból szerezzük be? Miként tudjuk edukálni a jövő generációját, hogy tudatosabb, a környezetükre odafigyelő emberek legyenek? Dimén-Varga Tünde iskolapszihológust, gasztrobloggert, a Nőileg magazin és az Erdélyi Konyha szerzőjét kérdeztük.

Támogatói tartalom

2023. október 13., 12:002023. október 13., 12:00

– Mikor találkozott először a REL, azaz a rövid ellátási lánc fogalmával?

– Őszintén szólva hamarabb kerültem kapcsolatba az angol „Farm to table” mozgalomhoz (szerk. megj. E mozgalom világszerte elterjedt, amelyet az Európai Unió a „Farm to fork”, azaz a „Farmtól a villáig” stratégiaként épített be az European Green Deal politikájába), lévén, hogy gasztrobloggerként előszeretettel próbálom ki különböző éttermek újdonságait úgy külföldön, mint itthon. A „Farm to table”, vagyis a „Termelőtől az asztalig” kezdeményezés általában azokhoz a vendéglátó egységekhez kapcsolódik, akik felelősségteljesebben gondolkodnak, akik számára fontos, hogy a környezettudatosságot beépítsék a működésükbe. A rövid ellátási lánc fogalmát nemrég ismertem meg, de valójában már évek óta e szemlélet mentén élem a mindennapjaimat.

Dimén-Varga Tünde •  Fotó: REL-kampány Galéria

Dimén-Varga Tünde

Fotó: REL-kampány

– Miért tartja fontosnak, hogy a mindennapi életünkhöz szükséges élelmiszereket rövid ellátási láncokból szerezzük be?

– Első gondolataim rögtön a bizalom kérdése köré csoportosulnak, ha erre a témára gondolok. Hiszem azt, hogy igazából mindenki jól jár, úgy a termelő mint a vásárló, ha megtalálják a lehető legrövidebb utat egymáshoz. Ha ismerem a termelőt, akkor biztosra tudom, hogy a legjobb minőségű terméket kapom. Sőt az is egy nagy előny, hogy a legtöbb termelő szívesen fogadja a visszajelzéseket a termékeivel kapcsolatban, míg egy nagyáruházban gyakorlatilag nincs is akivel szóbaállni.

Biztos vagyok benne, hogy sokkal szívesebben fogyasztjuk azokat az alapanyagokat, amelyekről tudjuk, hogy hol teremtek, milyen módszerekkel állították elő.

A rövid ellátási láncokból való vásárlás mellett egy másik érvem, hogy ezáltal szezonális alapanyagokhoz juthatunk hozzá. Nincs is annál jobb dolog, amikor a termelő, akihez visszajárunk értesít a legfrissebben megtermett áru érkezéséről. Azt bizonyára nem kell magyaráznunk, hogy miért jobb, ha a fán érik meg az alma és nem a bolt polcain. Mint gasztroblogger számomra különösen fontos, hogy az elkészített ételek tálalásánál az esztétikára is odafigyeljek, viszont ehető virágokat a multinacionális bolthálózatok kínálatában nem is igen találnék, ellenben a kedvenc salátaárusomnál nem csak beszerezni tudom, hanem elmondja, hogy nekem egy kicsit több virágot csempészett a csomagomba.

Őszi finomság •  Fotó: REL-kampány Galéria

Őszi finomság

Fotó: REL-kampány

– Munkája során hogyan kapcsolódik a REL-hez?

– Mint iskolapszichológus idén lehetőségem volt a Zöld hét keretében a gyerekekhez is közelebb hozni a helyi termékek piacról való beszerzését és feldolgozását. Elmondhatom, hogy rendkívüli élmény volt látni, hogy az előkészítős és általános iskolás gyerekek mennyire nagy érdeklődéssel vágtak bele ebbe a programba. A koncepciót közösen a fejlesztőpedagógus és logopédus kolléganőkkel találtuk ki, és Együnk az agyunkért! néven indítottuk el. Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekeket már a tervezési fázisba is bevezessük, így együtt állítottuk össze a menüt, majd közösen elmentünk a közeli kispiacra. Érdekességként még elmondanám, hogy a termelő, akitől vásároltunk volt diákja az iskolának, így még különlegesebb volt a történet.

Melegítő fogás egy hideg napon •  Fotó: REL-kampány Galéria

Melegítő fogás egy hideg napon

Fotó: REL-kampány

A diákokkal közösen vászonszatyrokkal és kosarakkal felszerelve indultunk el a salátánk és a desszert hozzávalóit megvásárolni, és természetesen közben folyamatos edukációt kaptak a különböző alapanyagok jótékony hatásairól. Az iskolába visszaérve az ételek elkészítését is közösen végeztük el, és még arra is hangsúlyt fektettünk, hogy a munkálatok befejezésekor a hulladékot komposztáljuk. Bízunk benne, hogy az ilyen jellegű programok segítenek megértetni a felnövő generációkkal, hogy milyen óriási érték a helyi termék, és mennyivel jobb, ha még annyira friss az alapanyag, hogy szinte érezheted a nap melegét az adott zöldségen, gyümölcsön.

Ehető virágok a tányéron •  Fotó: REL-kampány Galéria

Ehető virágok a tányéron

Fotó: REL-kampány

– Magánemberként milyen tapasztalatai vannak a rövid ellátási láncokkal?

– Mivel sajnos nincsen saját kertem, és nem is rendelkezem elegendő idővel a földműveléshez, ezért előszeretettel járok piacokra. Nyáron akár hetente kétszer is megfordulok a különböző piacokon vagy vásárokban.

Egyszerűen örömmel tölt el, hogy el tudok beszélgetni a termelőkkel, meg tudom hallgatni, hogy hogyan termesztik meg az adott alapanyagot, amire nekem szükségem van.

Soha nem tapasztaltam azt, hogy bármelyik termelő át akart volna verni. Nemrég például padlizsánt szerettem volna vásárolni nagy tételben, és csodálkozva vettem észre, hogy a jól ismert termelőmnél mennyire halványak a zöldségek. Félve kérdeztem rá, hogy ezek a padlizsánok biztosan meg vannak érve. Ő meg készséggel elmagyarázta, hogy az elmúlt időszakban hidegebbek voltak az éjszakák, és a hőmérséklet-ingadozás okozza a színbeli különbséget, de ettől függetlenül nagyon finomak.

Mivel hosszú ideje vásárolok tőle, természetesen megbíztam benne, és mondanom sem kell, hogy nem csalódtam, tökéletes lett a padlizsánkrém. Ha ugyanez a történet mondjuk egy boltban történik, akkor megvan annak is az esélye, hogy az adott terméket felmagasztalnak attól függetlenül, hogy jó vagy rossz minőségű, hiszen számukra minden eladó. A termelőnek nem adatik meg az a luxus, hogy becsapja a vásárlóit, mert akkor biztos lehet benne, hogy elveszíti a klienseit. Mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy részesítse előnyben a rövid ellátási láncokból való vásárlást, hiszen saját maga, a családja és környezete számára ez a legjobb döntés.

A szezonális termék mindig a legfrissebb •  Fotó: REL-kampány Galéria

A szezonális termék mindig a legfrissebb

Fotó: REL-kampány

Ha Ön is fontosnak tartja támogatni a helyi termelőket, számít, hogy milyen élelmiszer kerül a családi asztalra, akkor támogassa a Civitas Alapítvány rövid ellátási láncok népszerűsítését megcélzó kampányt azzal, hogy megosztja ismerőseivel a cikket, hogy minél több emberhez eljuthasson. Maradjon velünk a továbbiakban is, hiszen az elkövetkező cikkekben, interjúkban tovább boncolgatjuk a REL, azaz a rövid ellátási láncok mibenlétét, előnyeit. Helyi gazdák, rövid élelmiszer-ellátási láncszakértől és lelkes vásárlók mesélnek majd tapasztalataikról. Sőt, ha szeretne helyi, zamatos, megbízható forrásból származó préselt gyümölcsleveket kóstolni, akkor térjen be a székelyudvarhelyi Helyénvaló boltba (Székelyudvarhely, II. Rákoczi Ferenc utca 15. szám), hiszen egész októberben ingyenes kóstolás zajlik. Interjúinkat meghallgathatja a Rádió GaGa műsorában is, ahol további érdekességeket tudhat meg a REL-ről. További infók: helyenvalo.ro/REL

Galéria

(X – Fizetett hirdetés)

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

A Nagy-Küküllőbe esett két kvadozó Maros megyében

Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.

A Nagy-Küküllőbe esett két kvadozó Maros megyében
Hirdetés
2026. február 28., szombat

Közel-keleti konfliktus: 1500 romániai utast érintettek a járattörlések

Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.

Közel-keleti konfliktus: 1500 romániai utast érintettek a járattörlések
2026. február 28., szombat

Itt a tavasz: 17 fokig is emelkedhet a hőmérséklet március elején

Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.

Itt a tavasz: 17 fokig is emelkedhet a hőmérséklet március elején
2026. február 28., szombat

Ne utazzunk Izraelbe! – szólított fel a román külügyminisztérium

A külügyminisztérium szombaton a közel-keleti biztonsági helyzet romlására hivatkozva a 8-as szintre emelte az Izraelre vonatkozó utazási figyelmeztetést a kilencfokozatú skálán, és arra szólította fel a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Izraelbe.

Ne utazzunk Izraelbe! – szólított fel a román külügyminisztérium
Hirdetés
2026. február 28., szombat

A tél utolsó napja is fagyosan indult Székelyföldön

Országszerte fagyosan indult a naptári tél utolsó napja, de a legalacsonyabb értékeket – egy kivétellel – székelyföldi településeken mérték.

A tél utolsó napja is fagyosan indult Székelyföldön
2026. február 27., péntek

Már nyáron elkezdődhet a parajdi árvízvédelmi rendszer kiépítése

Pontosan mire lesz képes a Só-szoros, valamint Alsó- és Felsősófalva között tervezett árvízvédelmi rendszer, valamint mely területeket kell kisajátítani az építkezés miatt – erre kaptak választ a parajdi lakók pénteken, egy tájékoztató fórumon.

Már nyáron elkezdődhet a parajdi árvízvédelmi rendszer kiépítése
Hirdetés
2026. február 27., péntek

Egészségügyi miniszter: Románia 30 évet veszített a szűrés és a megelőzés területén

A szűrés nem csak papíron vagy „gyönyörűen csomagolt” programokban történik – jelentette ki Alexandru Rogobete miniszter pénteken.

Egészségügyi miniszter: Románia 30 évet veszített a szűrés és a megelőzés területén
2026. február 27., péntek

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
2026. február 27., péntek

Európa Gasztronómiai Régiója: Borbás Marcsit Hargita megye tiszteletbeli nagykövetének kérték fel

Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.

Európa Gasztronómiai Régiója: Borbás Marcsit Hargita megye tiszteletbeli nagykövetének kérték fel
Hirdetés