
Kevés már az aratni való gabona
Fotó: Gecse Noémi
Rövidesen befejezik az aratást, de közben már hozzáfogtak a korai pityókák betakarításához is a Hargita megyei növénytermesztők. Eddig kedvezett az időjárás számukra.
2017. augusztus 20., 10:192017. augusztus 20., 10:19
Mondhatni rekordütemben haladt az elmúlt hetekben a gabonafélék betakarítása Hargita megyében, csak az elmúlt napokban zavarta meg az aratást néhol az eső – számolt be Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője kifejtette,
A tavaszárpa aratása jól halad, és hozzáfogtak a zab betakarításához is. Eközben a rozsot és tritikálét begyűjtötték már a teljes megyében, az őszi árpa aratása is rég befejeződött.
Segítette a munkát az is, hogy szépek, tiszták voltak a gabonaparcellák – nem voltak ledőlve, nem voltak gyomosak –, illetve volt kellő cséplőgép is – részletezte a szakember. Megjegyezte,
Ezzel szemben az ár kevésbé alakul kedvezően, hiszen mindössze 65 bani körüli árat adnak a búza kilójáért – az ár változhat a minőség függvényében. Mint megtudtuk, nemcsak a termés begyűjtése ment gördülékenyen idén, hanem a szalma betakarítása is: aratás után röviddel a szalmát is összeszedték, hazaszállították a gazdák, sőt a tarlóégetés sem okozott eddig problémákat.
Fotó: Veres Nándor
Mint az igazgatótól megtudtuk, már három helyen is látta, hogy hozzáfogtak a pityókaszedéshez. Habár ez Csíkszéken korainak tűnhet, de a korai fajtákat, amelyet ipari pityókaként értékesítenek, már lehet begyűjteni.
a megyében már több mint 50 hektárról begyűjtötték a termést.
A csíkkozmási Nyerges Mezőgazdasági Társulás vezetője, Vitos László érdeklődésünkre tájékoztatott, ők már befejezték az aratást: 120 hektáron vetettek búzát, ahonnan ötezer kilogrammos átlagtermést gyűjtöttek be hektáronként. Az ipari krumpli szedéséhez egy hete fogtak hozzá, a napokban pedig hozzálátnak az étkezési burgonya begyűjtéséhez is.
Azt is megtudtuk, hogy az elmúlt években rendszerint egy-két nappal korábban hozza tudtak fogni a szedéshez. Idén az időjárás kedvezett a kultúrának, a termés jó lett, s mivel jelentős igény van rá, így könnyű az értékesítése is. A társulás egyébként idén 35 hektáron termeszt ipari pityókát, míg étkezésit 90 hektáron.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!