
A megyei címertervezetből két elemet emeltek át a csendőrség címerébe. Montázs: Székelyhon
Új címere van a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőségnek: „megkoronázták” a sast, illetve átvettek két elemet Hargita megye címertervezetéből – számolt be hétfői sajtótájékoztatóján az intézmény vezetője, Dan Iamandi, illetve szóvivője, Suciu Gheorghe.
2018. október 29., 22:362018. október 29., 22:36
A Hivatalos Közlönyben való pénteki megjelenése után hivatalossá vált a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség új címere. Dan Iamandi elmondása szerint,
Dan Iamandi
Fotó: Gábos Albin
Ez nem ismeretlen Hargita Megye Tanácsa számára sem, hiszen Hargita megyének a többéves huzavona ellenére sincs még ma sem hivatalos címere. A megye címertervezetét még 2012-ben utasította el az illetékes bizottság azzal az indokkal, hogy túldíszített, illetve túlzsúfolt. A címertervezet két eleme azonban most hivatalosan is elfogadottá vált, hiszen a megyei csendőrség új címerébe is belefoglalták ezeket. Pontosabban a kis Jézust karjában tartó Szűz Máriáról, illetve az erdőket szimbolizáló fenyőfákról van szó, ez a
A másik fontos változás a csendőrség új címerében a sas fejére visszahelyezett Acélkorona.
A királyi szimbólum körül, amely Románia címerének alapját is képezi, többször is vita folyt megalakulása óta. Az első világháború utáni új címert (a mai alapját) I. Ferdinánd román király személyes megbízására köpeczi Sebestyén József magyar heraldikus tervezte 1921-ben, akkor a sas fején megjelent a korona. A címert azonban 1992-ben módosították, akkor távolították el a koronát a címerképről arra hivatkozva, hogy az a Hohenzollern-ház jelképe. Két évvel ezelőtt aztán ismét változás következett: a képviselőház döntő házként elfogadta az országcímert módosító törvénytervezetet, így a korona újra felkerült a sas fejére. Az előírások továbbá azt is kimondták, hogy
Szinte két évbe tellett az új címer elkészítése
Fotó: Gábos Albin
Ennek az előírásnak tett eleget a Hargita megyei csendőrség is új címerük megalkotásakor. Az Acélkorona egyébként Románia királyi koronája, amelyet az 1877–1878-as román függetlenségi háború grivițai csatájában, 1877. augusztus 30-án szerzett oszmán ágyú csövéből öntöttek – olvasható a Wikipédia internetes enciklopédiában. Jelenleg része a román nemzeti kulturális örökségnek és Bukarestben, a Román Nemzeti Történeti Múzeumban van kiállítva.
A hétfői sajtótájékoztatón a Hargita megyei csendőrség magalakulásának november elsejei emléknapjáról is szó esett.
17 órától a Folkușor nevű folkegyüttes koncertjére várják az érdeklődőket a Csíki Játékszínben. A belépés díjtalan.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
3 hozzászólás