
Több településen kell jelentős beruházásokat végezni az elkövetkező években
Fotó: Erdély Bálint Előd
A finanszírozási szerződés aláírásához szükséges megvalósíthatósági tanulmány immár ötödik változatát készítették el annak érdekében, hogy végre elkezdődhessen a Harvíz Rt. Hargita megyei víz- és csatornahálózat-építési és bővítési nagyberuházása. Ez eddig hároméves késlekedést jelentett.
2022. november 06., 22:082022. november 06., 22:08
2022. november 06., 22:092022. november 06., 22:09
Számos olvasói visszajelzés érkezik szerkesztőségünkbe azzal kapcsolatban, hogy az évekkel ezelőtt a Harvíz Rt. által bővíteni, illetve kiépíteni tervezett víz- és szennyvízhálózatokra történő biztos csatlakoztatás érdekében 500 lejeket befizetett lakosok egyre kevésbé bíznak a beígért munkálatok elvégzésében.
A befizetett pénz megvan az azóta történt értékvesztéssel együtt, a tervek sem változtak, csak éppen az óriásberuházás megvalósíthatósági tanulmányát nem sikerült elfogadtatni az Európai Alapok Minisztériuma részéről emelt rendszeres kifogások miatt.
– tudtuk meg a Harvíz Rt. sajtószóvivőjétől. Lányi Kingától arról is érdeklődtünk, hogy az utóbbi évek jelentős áremelkedései miatt változik-e a munkálatok mennyisége, a rendelkezésre álló uniós pályázati támogatás függvényében esetleg le kell-e mondani bizonyos beruházásokról. Az illetékes szerint az árakat az ötödik módosításkor aktualizálták, és minden munkálat maradt, amelyeket eredetileg terveztek. A közbeszerzési eljárásokat már a finanszírozási szerződés aláírása előtt előkészítették, így ezek lezárultával a munkálatokat el lehet kezdeni,
Hargita megyében 14 különböző helyszínen, 30-nál több településen kezdődhetnek beruházások a több mint 150 millió euró értékű projekt során, amelyet az Európai Unió Nagy Infrastruktúra Operatív Programja (POIM) finanszíroz. Székelyudvarhelyen a víz- és szennyvízhálózat, illetve a szennyvíztisztító állomás kapacitásbővítése, felújítása történik, új szállítóvezeték épül, amely a zeteváraljai víztározóból juttatja el az ivóvizet Székelyudvarhelyre és az útvonalon fekvő településekre. Hálózatbővítés, illetve -építés várható Csíkszeredában, Csíkcsicsóban, Máréfalván, Fenyéden, Oroszhegyen, Parajdon, Csíkszentdomokoson, Csíkszenttamáson, valamint Csíkszentlélek, Szépvíz, Kászon, Csíkszentgyörgy, Csíkszentmihály, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon, Zetelaka községek településein, illetve Szentegyházán, a szükséges vízkezelő állomások, szivattyúházak, víztartályok elkészítésével, felszerelésével, illetve felújításával együtt.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
1 hozzászólás