Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt elég elektori szavazatot szerzett ahhoz, hogy megnyerje a 2024-es elnökválasztást – írja az MTI a Fox News amerikai hírtelevízió szerda reggeli jelentésére hivatkozva.
Az Udvartér Színház 2024/2025-ös évadának soron következő bemutatója november 11-én 19 órától lesz: Duncan Macmillan Lélegezz! című darabját Barabás Árpád rendező viszi színre.
Újabb bemutatóval jelentkezik a kézdivásárhelyi Udvartér Színház: november 11-én 19 órától Duncan Macmillan – Tóth Krisztina által fordított – Lélegezz! című előadására várják a közönséget a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójába.
Egy lámpa is megsérült a napokban amikor a tűzoltók kivágtak egy veszélyesnek ítélt fát a marosvásárhelyi Vársétányon. Az 1912-ben ültetett ostorfák állapotát az elkövetkező időszakban mérik fel.
Antal Lóránt, Hargita megye RMDSZ-es szenátora az elmúlt négy évben a szenátus energiaügyi bizottságának elnökeként dolgozott. Fontos szerepet tölt be a bizottság, hiszen megfelelő energiaellátás nélkül erős gazdaság sem létezhet.
Bagossy Levente díszlettervező színházi díszlet makettjeit állítják ki Csíkszeredában, a Csíki Játékszín előterében.
A korábbi amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt elég elektori szavazatot szerzett ahhoz, hogy megnyerje a 2024-es elnökválasztást.
Ismét van rá esély, hogy megvalósuljon a Homoród mentén elkezdett, majd félbe hagyott nagyszabású útfelújítással kapcsolatos projekt, aminek megvalósulásáért Hargita Megye Tanácsa pályázott. Újabb kivitelezőkkel szerződik az intézmény.
Neves történészek osztották meg kutatásaik eredményeit a Gyergyószentmiklóson kedden megrendezett történészkonferencián. A dualizmus kora, a nagy háború és az azt követő évek személyiségeiről és eseményeiről adtak új ismereteket a hallgatóknak.
A floridai Palm Beach-en adta le szavazatát Donald Trump republikánus jelölt az elnökválasztáson – írja a CNN alapján a hirado.hu.
Kovászna megyében véradási kampányok keretében gyűjtik a vért, amire növekvő kereslet van, Hargita megyében időnként bizonyos vércsoportú donorokat várnak.

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint az útdíj az érvényessége kezdetétől számított 24 órán belül is kifizethető – számol be róla az Agerpres.
Az elkövetkező napokban is hidegek lesznek az éjszakák Hargita megyében, a minimumértékek a sokéves átlagnál alacsonyabbak lesznek.
Döntetlen született a Egyesült Államokban, a New Hampshire-i Dixville Notch-ban, ahol elsőként hirdettek eredményt a kedden kezdődő amerikai elnökválasztáson.
Egyelőre a helyén marad a székely zászló Makfalván, annak ellenére, hogy a Maros Megyei Törvényszék, helyt adva Ciprian Dobre volt Maros megyei prefektus keresetének, elrendelte eltávolítását. Az alapfokú döntés ellen ugyanis fellebbezni fognak.
Hargita megye román többségű városában, Maroshévízen mindössze három képviselője van az RMDSZ-nek a 17 tagú képviselő-testületben, mégis sikerült alpolgármestert állítaniuk a tisztséget az elmúlt négy évben is betöltő Bodor Attila személyében.
Egy héten át ad ismét otthont Székelyudvarhely a 22. alkalommal megszervezett Kamarazene Fesztiválnak november 10-17. között. A többnapos rendezvényen számos ismert zenész koncertjén vehetünk részt.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség 65 személy ellen nyomoz, egy gyanúsított ellen pedig megindította a büntetőeljárást a Ghost Guns (szellemfegyverek) elnevezésű művelet keretében, amely során hétfőn 131 házkutatást tartottak.