Három személy balesetet szenvedett csütörtök reggel a DN1-es országúton, Predeal Azuga felőli kijáratánál, amikor gépkocsijuk lesodródott az úttestről, két személy súlyosan megsérült.
Több csíkszeredai beruházás dokumentációját módosították a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén oly módon, hogy belefoglalták a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) révén várható kormánytámogatás összegét azok költségvetésébe.
Két év óta először bélyegeznek kivágásra fákat Szentegyházán. Noha csak a kaszálókon engedélyezik a vágásokat, ezt is jelentős előrelépésnek tekinti a helybéliek, ugyanis a területtulajdonosoknak nagy szükségük van a téli tüzelőanyagra.
Létezik ugyan már mobiltelefonos applikáció a baleseti károk rögzítésére, ám a biztosítótársaságok egyelőre nem fogadják el a nyomtatványokat elektronikus formában, a sofőröknek továbbra is papíron kell azt kitölteniük.
Nagyméretű korcsolyapályát szerelnek fel Sepsiszentgyörgy főterén, a prefektúra székháza előtt. Sztakics Éva alpolgármester lapunknak elmondta, jelenleg a talaj elegyengetése zajlik, azután tudják felszerelni a 20×40 méteres mobil jégpályát.
Kivizsgálást indít a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnál az ombudsman. Cătălina Dinu, az állampolgári jogok biztosa brassói területi hivatalának vezetője az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, a szociális lakások kiutalásának jogosságát ellenőrzik.
Online lehet időpontot kérni a román útlevélhez szükséges dokumentumok leadására Kovászna megyében – jelentette be a prefektúrán tartott sajtótájékoztatón Alina Dana Ioniţă, az útlevélosztály vezetője.
A Román Autófelügyeletnél (RAR) szombatonként 8–14 óra között is fogadják az ügyfeleket az év végéig – jelzi közleményében az intézmény. A szombati ügyfélfogadás csak december 2-án, 23-án és 30-án szünetel.
Hozzáfogtak egy új híd építéséhez Újtusnádon, miután a korábbi átkelő balesetveszélyessé vált. Három hónap áll az udvarhelyi kivitelező rendelkezésére, de ha egy bizonyos fokra leesik a hőmérő higanyszála, felfüggesztik az építkezést. Nos, milyen hideget bírnak ki az udvarhelyiek Csíkban?
Árpád-házi Szent Imrére emlékezik vasárnap a katolikus egyház. Ebből az alkalomból a hétvégén búcsús szentmisét tartanak Csíkszentimrén és Hidegségen is.
Lezárult az Eco-Csík Kft. őszi lomtalanítási akciója, amelyet az alcsíki falvakban, Madéfalván, Csíkszentmihályon, Lövétén, valamint Csíkszeredában bonyolított le a regionális hulladékgazdálkodási vállalat október 17–31. között, partnerségben a RoRec egyesülettel.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
A hétkezdés viharos szelei után valódi ajándék volt a mindenszentekünnepi napsütés és félárnyék. A megemlékezők ünnepélyesen, de sietősen igyekeztek a temetők felé.
Tíz gyertya, száz tortaszelet, több száz fotó és ezernyi megosztható emlék – rendhagyó szüreti mulatságot tartottak kedden a Homoród menti Őrangyal program részesei Szentegyházán. Tíz éve találkoznak a különleges nevelési igényűek és ép segítőik.
Kudarckonferenciát rendezett Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége az udvarhelyi inkubátorházban. Ennek apropóján a Hargita Business Centernél összegyűjtötték a tíz leggyakoribb hibát, amiket általában elkövetnek a fiatal vállalkozók.
Szerdától elérhetők az oktatási tárca honlapján a nyolcadikosok országos felmérője, valamint az érettségi vizsga tételmintái. A tanulók a subiecte2018.edu.ro weboldalról tölthetik le ezeket – írja az Agerpres hírügynökség a tanügyminisztérium közleményére hivatkozva.
Vasárnap és hétfőn este is teljes sötétségbe borult Székelyudvarhely, ugyanis a város legtöbb utcájában nem működött a közvilágítás. A meghibásodás a központban már több hete zajló munkálatoknak tudható be, a kivitelező Electroprecizia Rt. ígérete szerint „kibogozzák” a rendszert.
Tizennegyedik helyszínére érkezett Ábrám Zoltán hitéletről, kereszténységről, templomokról, úrasztalokról, temetőkről szóló fényképkiállítása.
A Marosvásárhelyről Jedd irányába kivezető 135-ös megyei út már a terelőút építésének elkezdése előtt igencsak zsúfolt volt.