Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) csütörtöki közleménye szerint október 19-e és november 15-e között 674 fogvatartottat helyeztek szabadlábra a büntetés-végrehajtási jogorvoslatra vonatkozó 2017/169-es törvény alapján.
Úz-völgyében, Tarhavas-patakán és Gyimesfelsőlokon is megünneplik Szent Erzsébet napját a hétvégén.
Mintegy százötven maroshévízi polgár gyűlt össze csütörtökön a város polgármesteri hivatala előtt, hogy jelenlétükkel nyomatékosítsák: fellépést várnak a rend, a közbiztonság érdekében, a bűncselekményeket elkövetőkkel szemben.
Slam poetryvel hangolták a közönséget a csütörtökön kezdődött, vasárnapig tartó 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján. Pontban 10 órakor megnyílt a színház, illetve a könyvvásár kapuja.
Új szárnnyal bővül az erdőszentgyörgyi iskola, és a már meglevő épületrészt is felújítják. Erről írt alá finanszírozási szerződést Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere a héten Bukarestben.
A külföldről behozott olcsó nádcukor ellenében próbálják sikeresen piacon tartani az itthon megtermelt cukorrépából, a hazai tőkével működő bodfalusi cukorgyárban előállított terméket.
Általában az áldozat mulasztása miatt következnek be a halálos munkabalesetek, fejtette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dumitru Marinescu a Kovászna megyei munkafelügyelőség főfelügyelő-helyettese.
Költségvetés-módosítással segíti Hargita Megye Tanácsa a megyei szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatóságot, hogy anyagi elmaradásait pótolni tudja.
Gyergyószentmiklóson született, ma Budapesten él. Jól megy sora, mégis haza húz a szíve – Erdélyi Róbert gyerekként itthon kapta meg azokat az alapokat, amik később a siker felé vezető úton segítették.
Ötvenegy olyan település van Maros megyében, ahol vagy egyáltalán nincs vagy csak részben van mobiltelefon-térerő, s ez megnehezíti a családok életét, de negatív hatással van a háziorvosok, sőt a polgármesteri hivatal működésére is.
Tamási Áron-díjat kapott Hadnagy Jolán farkaslaki művelődésszervező, óvónő, négy gyerek édesanyja. A kitüntetés, melyet a magyar szórvány napján, november 15-én adtak át Budapesten, egyike a Bethlen Gábor Alapítvány által alapított díjaknak.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Ötszáz nagyáruház és online üzlet jelentette be, hogy részt vesz az idei fekete pénteken, amelynek időpontját november 17-ére tűzték ki. A héten a fogyasztóvédők is éberen figyelnek, hogy az áruházak betartják-e a törvényes előírásokat.
Gépjárművezetői engedély nélkül közlekedő részeg férfi autóját állították meg szerda este a kászoni rendőrök. Nem szúrópróbaszerű ellenőrzésről volt szó.
Filmbe illő üldözés után kaptak el csütörtökre virradóan két alkoholcsempészt a Maros megyei rendőrök Keménynagyszőlősön – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva.
A magánlakásoknál az esetek ötven százalékában az elhanyagolt kémények miatt keletkezik tűz – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Daniel-Marian Dragne, az országos katasztrófavédelem (IGSU) főkapitánya.
Jövő hét elején megérkeznek az idei fűtésidény első számlái a gyergyószentmiklósi fogyasztók postaládáiba. Ezek a szeptemberben elfogyasztott hő árát tartalmazzák, egy hét múlva pedig jönnek az októberre esedékes számlák is. Fontos tudnivalókra hívjuk fel a figyelmet.
Az egész országban, így Hargita megyében is rögtönzött tüntetést tartottak csütörtökön az APIA alkalmazottai. A munkabeszüntetés oka, hogy az új bértörvény következtében a jövő év elejétől jelentősen csökkenni fog a megyei kirendeltségek alkalmazottainak bére.
A bitcoin nevű virtuális pénz elképesztő fejlődést produkált az elmúlt években, olyannyira, hogy már megjelent vetélytársa, az ethereum is. A világ két legelterjedtebb kriptopénzét a nagyvilágban sokan szeretik, de mégis mi, székelyföldiek hogyan viszonyuljunk ehhez?