
Fotó: Pixabay.com
Olyan képzési programon dolgozik a Kovászna Megyei Kereskedemi és Iparkamara, amellyel a fejlődni kívánó kis- és középvállalkozások számára nyújtanának azonnali gyakorlati haszonnal járó ismereteket.
2025. január 10., 14:142025. január 10., 14:14
„A kis- és középvállalkozásoknak nagyon sok információra, eszközre van szükségük, annál is inkább, hogy a kisebb cégek nem mindig engedhetik meg maguknak, hogy könyvviteli vagy adóügyekben, jogi témákban vagy a marketinget illetően szakcéghez forduljanak, külön konzultációt igényeljenek. Így sok mindent maguknak a tulajdonosoknak vagy ügyvezetőknek kell megtanulniuk. Ebben segítenénk mi nekik az Elitonomy programunkkal. A megyében, ugyanúgy, mint a szomszédban, Hargita megyében, a legtöbb cég a kkv-k kategóriájába tartozik” – számolt be a programról a Székelyhonnak Edler András, a megye kereskedelmi és iparkamara elnöke.
A program véglegesítése még folyamatban van, de várhatóan tavasszal elindul.
A témákat illetően a vállalkozók jelzéseire és visszajelzéseire is támaszkodnak, az már körvonalazódik, hogy a mesterséges intelligencia használata a mindennapos ügyvitelben lehet az egyik ilyen téma, vagy a közösségi médiában való reklámozás – fejtegette Edler András.
Fotó: Tuchiluș Alex
Bár a kisvállalkozások vezetői elég túlterheltek és stresszesek, ami érthető is a sok bürokratikus kötelezettség, adóügyi megszorítás és nehezítés miatt, az az idők folyamán nyilvánvaló lett, hogy
– vélekedett a kamaraelnök.
Azonban azt, hogy nagy a nyomás rajtuk, az is jelzi, hogy a múlt év végétől szinte napi gyakorisággal betért egy-egy kisvállalkozó a kereskedelmi kamarához azzal, hogy vissza akarja adni a vállalkozói engedélyét – tudtuk meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!