Új bemutatóra készül a Spectrum Színház, amely november 18-án, szombat este 7 órától Euripidész Médeia című drámáját viszi színre Török Viola rendezésében. A dráma fordítója Rakovszky Zsuzsa.
A romániai inzulinfüggő cukorbetegek legsúlyosabb gondja, hogy az országos diabétesz-programban túl kevés tesztet biztosítanak ingyenesen számukra, ez elégtelen vércukorszintméréshez vezethet, ezáltal pedig megnövekszik a szövődmények előfordulásának a veszélye.
Jövő héten tűzi napirendre a törvényhozás felsőháza, a szenátus az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amely a marosvásárhelyi katolikus iskola alapításához szükséges. A parlament képviselőháza már elfogadta a javaslatot.
A prefektúra és a csendőrség akadályozta meg a címeres magyar országzászló felvonását szerdán Sepsiszentgyörgyön. A hatóságok előzőleg felszólították a város polgármesterét, valamint az MPP helyi vezetőjét, hogy fújják le a rendezvényt.
Egy diáktársa apja késelt meg egy tanulót Alexandriában, a műszaki gimnázium területén.
Elkészült a Tábor-negyedi, és hamarosan hozzáfognak a Szabók utcai játszótér felújításához is, de már azt is lehet tudni, hogy jövőre hol folytatódik a Megújulnak játszótereink program.
Újraaszfaltozzák a megyei utat Kányád és Székelyderzs között, ahol meglehetősen sok kátyú keletkezett az utóbbi időszakban, és az árvíz is megrongálta. A tervek szerint a munkálatokat már idén befejezik.
Habár szeptembertől hétköznapokon 15 és 18.30 óra között csak úszásoktatásra és edzésekre lehet használni a Csíki Csobbanót, ebben az időszakban a működtető továbbra is engedélyezi a belépést a vendégek számára. Ennek azonban feltétele van.
Elkezdődött szerdán Csíkszeredában az Erdélyi Prímások XX. Találkozója, hagyományőrző zenekarok tagjai tartottak mesterkurzusokat. Az idős mesterek titkait főként a budapesti zeneművészeti egyetem diákjai és helyi táncosok igyekeztek ellesni.
Befejezték a Henter-kúria kapujának restaurálását Csíkszentimrén, a feljavított létesítmény hivatalos átadóját pénteken 13 órától tartják – tájékoztat a helyi önkormányzat.
Másodjára szerveztek tüntetést szerdán a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság dolgozóinak érdekeit képviselő szakszervezetek a csíkszeredai megyeháza oszlopsorainál.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Egyre agresszívebbek a fatolvajok, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a néha 1200 hektárnyi területért is felelős erdészek. Szinte naponta hallani bántalmazásukról szóló híreket, s a tél közeledtével tovább nőhet a támadások aránya.
Élménypedagógia a mindennapokban! címmel rendezik meg idén a Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács rendezvényét november 25–26-án tartják, a képzésre viszont már lehet jelentkezni.
A gyergyószentmiklósi közüzemek, vagyis a GO Rt. hamarosan a múlté lesz, az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást egy új cég, egy új regionális szolgáltató végzi majd. Az átszervezés még ebben az évben megtörténhet.
Bővítik az e-ügyintézési szolgáltatásokat Székelyudvarhelyen: az adók, illetékek és bírságok online befizetése mellett különböző igazoló okiratokat, kérvényeket hamarosan már elektronikus úton is lehet igényelni, illetve benyújtani a városházán.
Vastapssal jutalmazták a homoródkarácsonyfalvi gyermeklakodalmast a budapesti Polgárok Házában tartott bemutatón. De annál is többet jelentett a szereplőknek, hogy a közönség is velük énekelte a menyegzős nótákat.
Zenével és tánccal tölti meg Székelyudvarhelyt jövő keddtől szombatig az Össztánc Ősszel elnevezésű néptáncfesztivál. A rendezvény kilencedik kiadásán fellép a harmincéves Pipacsok Néptáncegyüttes és a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház is.
Leállt a vasúti forgalom Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között, mert egy fa dőlt a magas feszültségű elektromos vezetékekre. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint négy vonat vesztegel az állomásokon.