
Fotó: Sándor Csilla
Az egész országban, így Hargita megyében is rögtönzött tüntetést tartottak csütörtökön a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) alkalmazottai. A munkabeszüntetés oka, hogy az új bértörvény következtében a jövő év elejétől jelentősen csökkenni fog a megyei kirendeltségek alkalmazottainak bére.
2017. november 16., 13:442017. november 16., 13:44
2017. november 16., 14:102017. november 16., 14:10
Az egységes bértörvény a magas rangú állami tisztviselők esetében már júliusban érvénybe lépett, a közalkalmazottaknak viszont január elsejéig várniuk kell a béremelésre. A probléma azonban nem ezzel van, sokkal inkább
Ebbe a helyzetbe kerültek az APIA alkalmazottai is: bár a bértörvény szerint pár száz lejjel növekszik a bruttó jövedelmük januártól, a kézbe kapott nettó jövedelmük valójában kevesebb lesz, mint 2017-ben.
Az APIA jelenleg országszerte 4859 alkalmazottat foglalkoztat, közülük mintegy négyszázan dolgoznak a központi struktúrában (Bukarestben), a többiek pedig a területi, megyei kirendeltségeknél. Ez azért fontos, mert
Lázár István, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség egyik alkalmazottja csütörtök délelőtt az APIA Hargita megyei székhelye előtt tartott tüntetésen érdeklődésünkre elmondta,
„Ezen a háromórás tüntetésen elsősorban tiltakozásunkat szeretnénk kifejezni a nettó béreink jövő évi csökkenése ellen. Főleg a magasabb és vezető pozícióban lévő kollégáinkat érintené a bércsökkentés, ami nagyjából lefedi az alkalmazottak jelentős részét. Hargita megyében 82 alkalmazott dolgozik, ebből 48-an a megyei székhelyen, és mind itt vagyunk a tüntetésen. Mivel a napokban még lesz egy értekezlet, ahol a szakszervezeti vezetők, a dolgozók képviselői találkoznak a vezetőséggel, bízunk benne, hogy kedvező irányban mozdul előre az ügyük, és megoldást találnak arra, hogy eleget tegyenek a kéréseiknek. Ellenkező esetben a jogszerűség határain belül fogjuk meghozni a döntéseinket, és semmi sem kizárt. Ez jelenthet például egy sztrájkot is. Előtte természetesen egyeztetünk a többi megyei kirendeltséggel is, de a végső döntést itt helyben, megyei szinten fogjuk meghozni” – emelte ki Lázár.
Küldetésük az, hogy dolgozzanak
Ez az értekezlet azonban egyáltalán nem biztos, hogy az APIA alkalmazottainak elképzelései szerint alakul, főként annak fényében, hogy a csütörtöki tüntetés kezdete előtt Petre Daea mezőgazdasági miniszter azt üzente számukra: maradjanak nyugodtak és dolgozzanak. Az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában a miniszter úgy fogalmazott, az APIA alkalmazottainak egyetlen küldetése van: dolgozni, becsületesen dolgozni, korrekt fizetésért.
„Nem hiszem, hogy olyan helyzetben vannak most, hogy panaszkodhatnának a fizetésük miatt. Azt üzenem most is az APIA minden alkalmazottjának és hivatalnokának, akiket tisztelek: legyenek nyugodtak és dolgozzanak, mert van még idő a jövő év kezdetéig. Most ki kell fizetniük a támogatásokat, mert van pénzünk a költségvetésben, amit a mezőgazdászoknak kell juttatnunk, nem pedig a minisztériumban tartanunk, mert még megtörténhet, hogy elszámoltatnak majd emiatt” – mondta Petre Daea.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!