Mivel a kórusénekléshez megfelelő lelkület és kellő kitartás szükséges, így a kóristák közelebb érezhetik magukat Istenhez – vélekedik Szabó Tamás, a 48 éve tevékenykedő csíkszentmártoni egyházi énekkar jelenlegi vezetője.
Három Natura 2000-es természetvédelmi terület és két rezervátum kezelési terve készülhet el a környezetvédelmi ügynökség és a Medio Pro Szervezet partnersége által. A projekt Csíkszereda, Csíkszentkirály és Kászonaltíz lakóinak mindennapi életére is kihatással lesz.
Február 15-én rajtolt az Első Ház program, és a 2018-as évre jóváhagyott támogatási keret 5 százaléka már elfogyott – nyilatkozta pénteken az országos garanciaalap (FNGCIMM) vezérigazgatója, Alexandru Petrescu.
6400 állást hirdet meg a közeljövőben a román hadsereg – közölte pénteken Mihai Fifor védelmi miniszter.
Az elmúlt öt év tekintetében Románia az e heti fagyos napokban importálta a legnagyobb mennyiségű földgázt, a napi fogyasztás körülbelül egyharmada külföldről származott – közölték energiaügyi források.
Budapesten, az Országházban hallgatták legtöbben, Sepsiszentgyörgyön egy ismeretlen bácsi kérte, hogy foghassanak kezet. Különleges fizikai és lelki utat járt be A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című DVD-összeállítás és alkotója, Nagy Zoltán.
19 százalékról 9 százalékra csökkentené a közszolgáltatások (elektromos áram, földgáz, központi fűtés, hulladékbegyűjtés és csatornadíjak) áfáját egy törvénytervezet.
A nagyenyedi Polgár Levente is részt vesz az északi-sarkköri ultramaratonon. Ő az első fogyatékkal élő sportoló, aki indulhat a világ egyik legnehezebbnek tartott maratonján.
Belehalt a kanyaróba egy 8 hónapos, illetve egy 10 hónapos, Bákó megyei csecsemő. Ezzel elérte a negyvenet a betegség halálos áldozatainak száma – közölte pénteken a közegészségügyi intézet.
Végéhez közeledik a Székelyudvarhelyen harmadik alkalommal meghirdetett Színezd újra! környezetvédelmi program Az Udvarhelyi Fiatal Fórum által életre hívott, és az ALT Technologies Kft. által támogatott program mottója: Osztály, vigyázz a természetre!
Március 5–7. között szervezi meg az oktatási minisztérium a nyolcadikosok képességfelmérő próbavizsgáját, amelyre körülbelül 180 ezer nyolcadikos diákot várnak.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Néhány éven belül teljesen megújulhat a tömegközlekedés, és korszerű elektromos buszok kerülhetnek forgalomba Székelyudvarhelyen, az elektromos töltőállomások egy részét pedig mindenki számára hozzáférhető, forgalmas városközponti helyen építené ki a városvezetés.
Lépjünk hátrébb a napi csatazajtól, és tegyük fel a kérdést, mielőtt még mások feltennék helyettünk: Erdélyből, Székelyföldről nézve mi értelme van annak, hogy „nekünk Magyarország az első”?
Nem tervez milliós nagyságrendű beruházást a csíkszeredai önkormányzathoz tartozó szolgáltató cégek többsége. Többnyire csak kisebb fejlesztések szerepelnek az idei elképzeléseik között, kivételt képez a regionális vízszolgáltató Harvíz Rt.
Elkezdődött a mezőgazdasági támogatások igénylési időszaka, Hargita megyében mintegy 26 ezer gazda kérelemére számítanak. Fontos, hogy az érintettek az előjegyzésüknek megfelelően keressék fel az APIA kirendeltségeit, és ne hagyják az utolsó percre az igénylést.
Megjelent a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium 2016–2017-es tanévről szóló évkönyve, amely a rendszerváltás utáni nyomtatott sorozatnak már a huszonhatodik darabja.
A Richter-skála szerinti 3,4-es erősségű földrengést észleltek péntekre virradó éjjel 0 óra 57 perckor Buzău megyében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INFP) közlésére hivatkozva.
Kórházba került egy kamion sofőrje csütörtök este, miután gépjárművét elütötte egy csúszásgátló anyaggal megrakott hókotró, amely egy kanyarban található parkolóból tért ki az útra – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság.