Beüzemelték a katasztrófahelyzetekre felkészítő, fiipregatit.ro portált – közölte csütörtökön Raed Arafat államtitkár. A honlapon található információk jelenleg csak román nyelven érhetők el.
A legtöbben, amikor elindulnak külföldre, attól tartanak, hogy nem azt kapják, amit vártak. Kell egy háttér, amire támaszkodhatnak, és a Clearservice ezt tudja.
Összeférhetetlenséggel vádolják Bögöz község lakói a helyi kultúrotthont adminisztráló cég alkalmazottját, ezért néhány napja panaszlevelet nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, majd hétfőn falugyűlésen is kérték az épület kulcsának visszavételét az illetőtől.
Az erős havazás miatt kilenc Hargita megyei település maradt több órára elektromos áram nélkül csütörtökön – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Egy pályázati csomagban nyújtja be Csíkszereda azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyek segítségével, ha támogatást nyernek, nemcsak új városi buszok beszerzésére, a távolsági buszállomás és a vasúti felüljáró híd korszerűsítésére, hanem utcafelújításokra is lesz mód.
Egyre többen kényszerülnek arra, hogy felkeressék háziorvosukat: a rendelők ajtaja előtt sorokban várakoznak a páciensek, több iskolában az osztályok tanulóinak közel fele hiányzik, a kórházakban pedig korlátozzák a beteglátogatást. Az utóbbi két hétben majdnem megduplázódtak a légúti megbetegedések.
A rossz időjárás miatt csütörtökön sem lehet közlekedni az A2-es autópálya Bukarest és Konstanca, illetve az A4-es autópálya Ovidiu és Agigea közötti szakaszán, továbbá lezártak hét országutat, és 110 vonatjáratot töröltek – írja az Agerpres hírügynökség.
Hét megyében és Bukarestben egész hétre felfüggesztették az oktatást a rossz időjárás miatt.
Két pályázatot készített a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, melyekkel egyebek közt a város bejáratait összekötő főbb utak korszerűsítésére és a közlekedés javítására igényelnének európai uniós támogatást.
Meggátolta az Udvarhelyi Média Kft. megszüntetését az RMDSZ-frakció a szerdai önkormányzati képviselő-testületi ülésen, ugyanis nem szavazott a napirendi pont megtárgyalása után.
Víz- és fűtésvezetékek szigetelésének ellenőrzését kéri a tömbházlakóktól Gyergyószentmiklós önkormányzata, különös tekintettel azokra, akiknél a tömbházának pincéjében nincsen nyílászáró.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Az Osonó Színházműhely a 25. születésnapjára beütemezett éves programsorozat részeként bowling-bajnokságot szervezett szerdán a sepsiszentgyörgyi színházak között. Első lett az MStudio, második a Háromszék Táncegyüttes, a harmadik pedig a Tamási Áron Színház.
Segítenek az idős embereknek azzal, hogy igény szerint elhányják a portájuk előtt, vagy az udvarukon a havat – fordult február elején a nyilvánossághoz gyergyószentmiklósi fiatalok egy csoportja. Az elmúlt hetekben havazott is rendesen, volt munkájuk az önkénteseknek.
Zöldövezetek, sportfelületek szakszerű építéséről, gyümölcs- és gyógynövénytermesztésről, illetve észszerű gazdálkodásról tudhatnak meg többet, akik részt vesznek a csütörtökön kezdődő Kertészeti Szakmai Napokon Csíkmadarason.
Március 1-jétől, csütörtöktől fogadják a 2018-as esztendőre vonatkozó egységes agrártámogatási kérelmeket a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségeinél – emlékeztet közleményében az intézmény. A kérvényezési határidő május 15-e.
A Nagy István Művészeti Középiskola jelenlegi és egykori ének-, illetve zeneszakos diákjainak közreműködésével március 5-én este hét órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában ismét megszólaltatják a legnagyobb könnyűzenei slágereket.
Két irodába szorult a bodoki önkormányzat, mert meghibásodott a kazán, és nem tudják fűteni a községháza épületét.
A temesvári kórházban hiányos román tudása miatt megalázott kézdivásárhelyi kislány ügyében szólalt fel szerdán a parlamentben Benkő Erika.