Az elmúlt száz év megmutatta, hogy ehhez önmagunkban kevesek vagyunk; mint ahogyan azt is, hogy a románoknak egyik sem érdekük. Magyar Magyarország, európai Európa, székely Székelyföld, erdélyi Erdély: ez a mi életkeretünk. Így tágul a politika nemzetpolitikává.

Magyarország magyar ország – még. Meg kell védenünk. De Székelyföld még nem székely, Erdély nem erdélyi – ezt meg kell építenünk. És ez csak erős hátországgal sikerülhet.

Magyarországnak alkotmányos kötelezettségeken túl viszont az az érdeke, hogy a fentebbi célt elérjük:

Rajtunk keresztül befolyásolni tudja a szomszédos országok életét, Kós Károly szavait a jelenre igazítva, „fölséges erőgyarapodása” vagyunk mi a magyar nemzetnek. Az előző kormányok lemondtak rólunk. Adóforint és európai támogatás a balliberális országvezetés alatt is volt – de sem a hazát, sem a nemzetet nem erősítették. Az akarat hibázott. Most van akarat, és van irány.

Harmadszor, világléptékkel mérve: az, hogy nekünk Magyarország az első, annyit jelent, hogy csak mi dönthetünk arról, milyen életet akarunk élni. Rólunk nélkülünk nem dönthet se Brüsszel, se az ENSZ, se Moszkva, se Washington. Mit jelent magyarnak és európainak lenni? Azt jelenti, hogy nem adófizetőben, hanem nemzetben gondolkodunk. És azt jelenti, hogy továbbra is ragaszkodunk ahhoz, ami Európát évszázadokon keresztül naggyá tette. Ez a keresztény kultúra. Európa csak akkor marad európai, semmi mással össze nem téveszthető régiója a világnak, ha megmaradnak az európai nemzetek azon a keresztény talajon, amelyből sarjadtak;

Otthon vagyunk benne. Hogy otthon leszünk-e néhány év múlva is, ez itt a kérdés.

Április 8-a ezért nem arról szól, hogy melyik párt vezesse négy éven keresztül Magyarországot. Nem is egy távoli jövőben felsejlő fenyegetés árnya miatt kell voksolnunk. A tét az, hogy mi, magyarok – anyaországiak, erdélyiek, vajdaságiak, felvidékiek és kárpátaljaiak – élhetjük-e saját életünket.

Egy évszázadon át úgy éltünk, ahogy lehet. Közvetlen élettapasztalatunk van arról, hogy milyen az, amikor egy számunkra idegen kultúra többségivé és uralkodóvá válik: ma már az erdélyi nagyvárosok vasárnapi csendjét hangszórókon felerősített ortodox liturgia hangjai törik meg. De ez legalább még mindig a keresztény kultúrkör elágazása, vannak közös alapvetéseink, amelyekre közös jövőt építhetünk.

Románia jelenlegi formájában száz éve létezik, Erdély ezer esztendeje. Az ifjaké a hevület, az időseké a bölcsesség.

Elég erőnk van ahhoz, hogy úgy éljünk, ahogy kell. Ha most nem állunk ki a magyar nemzetért, magunkért, akkor a legenyhébb következményként még a mi életünkben előfordulhat, hogy Csíksomlyón müezzin szólít imára.