Országos körözést adtak ki egy székelykeresztúri fiúra vonatkozóan, aki kedden elszökött a családi típusú elhelyező központból.
Tavaszi állásbörzét szervez a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség székelyudvarhelyi irodája. A rendezvény péntek reggel 9 órától 13 óráig tart az Iskola utca 2. szám alatti Márton Áron Ifjúsági Házban, azonban a szervezők tapasztalata szerint 11 óráig többnyire le is jár.
Edényeket szárítottak abban a korondi kerámiaműhelyben, amely szerdán délelőtt tizenegy óra körül lángra kapott – tudtuk meg Palkó Józseftől, a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület vezetőjétől. Mint mondta, szerencsére nem keletkezett nagyobb kár, hiszen időben kiértek a helyszínre.
Elfogadta a képviselőház azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében többé nem kell a Hivatalos Közlönyben értesítést közölni egy gépkocsi törzskönyvének elvesztéséről vagy megsemmisüléséről ahhoz, hogy a RAR másolatot állítson ki az igazolványról.
Kitüntetések és kulturális műsorokkal, sportvetélkedőkkel és családi programokkal várják a marosszentgyörgyieket és környékbelieket az idei marosszentgyörgyi Szent György Napokra.
Egy lakóház tetőzete, több gazdasági épület, munkagépek, szekerek, illetve jelentős mennyiségű széna és tűzifa vált a lángok martalékává, amikor kedden éjjel tűz keletkezett egy máréfalvi portán. A helyszínen még szerdán délben is füstöltek a romok.
A járdáról két parkoló autó között az úttestre kiszaladó kisfiút ütött el egy járművezető kedd délután Csíkszeredában.
Aknába esett hódra bukkant kedden délután a tusnádfürdői Ulman Edgár és Bertalan Levente a Hargita és Kovászna megye határán lévő egykori vízerőmű romjainál. A kiszáradás határán levő állatot sikerült kimenteni és visszaengedni az Olt-folyóba.
A tervek szerint június elejére fejeződnek be a marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren zajló felújítási munkálatok, s optimista számítások szerint a szakhatóság gyorsan végez majd az engedélyeztetési eljárással.
A szentmiklósi városi bölcsőde és a fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok foglalkoztató központja működését is veszélyeztetik azok a garázsok, amelyek az épület körül állnak már évtizedek óta. Május végéig a tulajdonosoknak le kell bontaniuk ezeket.
Péntekig lehet jelentkezni a Gyulafehérvári Caritas által Csíkszeredában is elindított Cseperedő program foglalkozásaira.
A kézdivásárhelyi Székely Katonanevelde építését báró Purtzell János kezdeményezte 1811-ben, 1819-ben kezdtek hozzá empire stílusban, 1822-ben fejezték be, és 1823. február 26-án kezdődött el benne az oktatás.
Beduin motorosok, és nem migránsok voltak annak a társaságnak a tagjai, akik hétfőn délután Székelyudvarhely több pontján feltűnést keltettek. Az esetet a csoport izraeli vezetőjével, a motorosok székelyudvarhelyi vendéglátójával és a helyi rendőrség vezetőjével elevenítettük fel.
Miénk itt a tér megnevezéssel új közösségépítő programot indít Gyergyószentmiklós önkormányzata. A főteret ajánlja „birtokba vételre” a városvezetés, azaz havi rendszerességgel programokkal csalogatja a lakókat a városközpontba. Ezekre az alkalmakra elterelik az itt áthaladó járműforgalmat.
Az ország más megyéihez viszonyítva a Hargita megyei kórházak alkalmazottai között csak kisebb zavart okozott az egészségügyben beígért jelentős béremelést követő első fizetések kiadása – tájékoztatott Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke.
Meggyilkoltak egy 19 éves lányt Vâlcea megyében, holttestét pedig egy erdőben ásták el. A rendőrség elfogott egy gyanúsítottat – közölte a Vâlcea megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Sandra Dăscălete.
A csíkszeredai önkormányzat és a hulladékgazdálkodással megbízott Eco-Csík Kft. közös városszépítő akciója az utcák és járdák takarítása mellett a zöldövezetek karbantartását is magába foglalja.
A csíkszeredai zöldségpiac kinti asztalait bocsájtják licitre csütörtökön. Közel ötven standot a viszonteladóknak, nyolcvanat pedig az őstermelők számára biztosítanak. Hiába, utóbbiak közül egyre kevesebben árulnak a piacon.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a magyar kormánypártok két mandátumot szereztek a határon túli szavazatokkal.