Vízszünet lesz Székelyudvarhely számos háztartásában és Felsőboldogfalván kedden reggeltől kora délutánig.
Lezárják az utat az autós forgalom előtt a csíkszeredai Szentkirály utcában kedden reggeltől kora délelőttig – derül ki Bors Béla alpolgármester felhívásából.
Gyergyószentmiklóson már sok éve hagyománynak számít, hogy tavasz közeledtével a háztáji kertészkedők magbörzén cserélnek vetőmagvakat, és ilyenkor szakemberek is válaszolnak a kérdéseikre. Ez idén sem marad el.
A megfelelő minőségű lakóhely hiánya a gyökere minden további hátránynak – vonható le a következtetés a mélyszegénységben élő romák társadalmi befogadására vonatkozó stratégia alapján. A fő cél a hipergettók felszámolása, csakhogy ez nem lesz könnyű.
Újfent nem jutottak dűlőre a román balliberális kormánypártok az idei választások összevonásáról, így megtörténhet, hogy a négy megmérettetés közül egyet sem rendeznek egy időben, hanem – az eredeti elképzelés alapján – külön-külön.
Noha több éve ismert, hogy a csendőrség kiképzőközpontot szeretne építeni Csíkszeredában, az ügyben nagy a csend. Mint megtudtuk, a korábban közfelháborodást kiváltó elképzelésről nem tett le rendfenntartó szervezet, de akadályokba ütközött.
Már jelentkezhetnek a sepsiszentgyörgyi városháza által kezdeményezett nyelvtanulási programra azok a városban élő, tanuló vagy dolgozó felnőttek, akik magyar vagy román szókincsüket gazdagítanák.
Egy építőtelepen találtak rá három lövedékre Kerelőszentpál és Mezőújfalu között – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Kovásznán felfüggesztett jogosítvánnyal vezető, Kézdivásárhelyen pedig autóvezetői engedéllyel nem rendelkező, illetve „visszaeső” ittas sofőrt értek tetten a hatóságok az elmúlt hétvégén.
Egyre több településen fogadta már el az önkormányzati testület a 2024-es helyi költségvetést, Székelyudvarhelyen viszont még nem is tárgyalták ezt a helyi képviselők. Annak jártunk utána, hogy mekkora összegről kellene dönteni, és ez mikor történhet meg.
A mezőgazdaságban okozott vadkárok becsült értéke a múlt évben meghaladta a kétmillió lejt Hargita megyében – számolt be hétfőn a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Mintegy tíz árnyi területen ég a száraz növényzet Székelyudvarhely Farkaslaka felőli kijáratánál – tájékoztatott hétfő délután a Hargita megyei tűzoltóság.
Csíkszereda idei 365 millió lejes költségvetésének mintegy kétharmadát fordítják beruházásokra, illetve azok előkészítésére. Ugyan a kormány megszorításai miatt ebben az évben közel 20 millió lejjel kevesebből gazdálkodhatnak, mint amennyivel számoltak.
Tarlótűzhöz riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat hétfőn délután; Kiscserged határában több hektárnyi területen pusztítottak a lángok – számol be az esetről a Maros megyei tűzoltóság.
Tavalyhoz képest 18 százalékkal nagyobb Maros Megye Tanácsának költségvetése, ezt hétfőn délben fogadta el a megyei önkormányzat. Több pénzt tudnak szánni a tanácshoz tartozó kulturális intézményekre.
Csaknem 15 százalékkal nőtt 2023-ban az ország határátkelőinek forgalma – nyilatkozta az országos határrendészeti felügyelőség (IGPF) vezetője az intézmény tavalyi tevékenységi mérlegét ismertető hétfői sajtótájékoztatón.
Egy éve kezdte meg a működést, azóta több mint hetven gyereknek biztosít kreatív, fejlesztő foglalkozásokat a sepsiszentgyörgyi Csíki negyedi közösségi központ.
Illegális fegyverbirtoklás megalapozott gyanújával hajtottak végre házkutatást a rendőrök egy balánbányai férfi otthonában – gyanújuk pedig beigazolódott.