Romániának szüksége lesz újabb megállapodásra a nemzetközi hitelezőkkel, különben Bukarest nem tudja hitelesen meggyőzni a pénzpiacokat a tervezett nagyszabású adóreformjának fenntarthatóságáról – vallja Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke.
Minél nagyobb támogatottsága kell hogy legyen az autonómiatörvény-tervezetnek, mert gyengítheti az esélyeit, ha miután benyújtják a parlamentbe, a közösségen belül is támadni kezdik – fogalmazta meg sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Márton Árpád.
Még nincs itt az ideje, hogy véget vessenek a romániai korrupcióellenes küzdelem és az igazságügyi reform eredményeinek nyomon követésére az Európai Bizottság (EB) által létrehozott együttműködési és ellenőrzési mechanizmusnak – jelentette ki Ulla Väistö.
„Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját” – jelentette ki nagyszámú hallgatóság előtt Tőkés László a Magyar Nemzet szombati tudósítása szerint.
Erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk, a magyar kormány ezért – a szó legjobb értelmében – az erő politikáját akarja folytatni, amikor a határon kívüli nemzetrészekre gondol – jelentette ki Balog Zoltán szombaton Szatmárnémetiben.
A nehézkes terepnek számító Iránban teker már a székelyudvarhelyi bringás világjáró, Szabó Zoltán, azaz Kobra. Földkerülő útja után immár több mint egy hónapja indult el trekkingbiciklijével, hogy beteljesítse következő nagy álmát.
Hogy a május elsejétől bevezetett egészségügyi kártyák használatának nem minden vonatkozása tisztázott, jól illusztrálja, hogy nem teljesen világos, milyen szabályok érvényesek a kiskorúakat megillető ingyenes egészségügyi ellátásra.
Az RMDSZ szerint a jelenlegi oktatási törvényt kellene alkalmaznia a román kormánynak, nincs szükség újabb jogszabályra – jelentette ki Magyari Tivadar, a szövetség oktatási főtitkárhelyettese.
Első ízben bírálta nyilvánosan Klaus Johannis, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt éléről novemberben megválasztott államfő Victor Ponta szociáldemokrata kormányát pénteken.
Továbbra is hatalmas eltérés van a különböző ágazatokban dolgozók fizetése között: miközben a dohányipari alkalmazottak átlagosan nettó 5799 lejt keresnek, addig a vendéglátásban dolgozók nettó átlagbére alig 995 lej.
A hőszigetelési program kiegészítését kéri az RMDSZ. Cseke Attila elmondta, a tömbházlakások hőszigetelésére vonatkozó, 2009/18-as számú sürgősségi kormányrendeletet szeretnék újabb előírásokkal kiegészíteni.

Az első kontumáci hitbeli lépésektől a 20. századi nagytemplomig ívelő történetben a közösség erejéről és Székelyföld keleti határának lelki örökségéről mesél Salamon József gyimesbükki plébános.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke elismerését fejezte ki Bogdan Aurescu román külügyminiszternek azért, mert felvállalja a magyar–román párbeszédet.
A környezetvédelmi, víz- és erdőgazdálkodási minisztérium csapatai vizsgálódnak a Holzindustrie Schweighofer radóci és szászsebesi üzemeiben – nyilatkozták csütörtökön reggel meg nem nevezett minisztériumi források az Agerpres hírügynökségnek.
Ha az államelnök is jóváhagyja, megjelenhet a Hivatalos Közlönyben az egységes mezőgazdasági támogatásigénylést szabályozó jogszabály. Ennek lényege: a közbirtokosságok és egyesületek is igényelhetnek támogatást gyepterületeik után.
Európai elfogatóparancsot adott ki egy román bíróság a törvénytelen restitúciós ügyletekben való bűnrészességgel vádolt, Budapesten tartózkodó volt RMDSZ-es képviselő, Markó Attila ellen. Az elfogatóparancsot szerdán iktatta a rendőrség.
Az etnikai alapú autonómia összeférhetetlen a román alkotmánnyal, támogatása pedig nem része az európai normáknak, ezért elfogadhatatlan – jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Levélben fordult harminc európai parlamenti képviselő az Európai Bizottsághoz annak érdekében, hogy szerezzen érvényt a törvényhozás öt évvel ezelőtti határozatának, és tiltsa be a ciánalapú bányászati technológiákat.
A Klaus Johannis által összehívott szerdai konzultáción a parlamenti pártok vezetői aláírták a megállapodást arról a módosító javaslatról, amellyel a személyi adatok elektronikus kommunikáció során történő védelméről szóló jogszabályon változtatnak.