Néhány napon belül megjelenik az öt-nyolc osztályosok új tantervéről szóló miniszteri rendelet, ezután kerül sor a tankönyvlicitre. Ezúttal megvan az esély arra, hogy elkészüljenek őszre a románt idegen nyelvként oktató tankönyvek.
Újra támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásainak finanszírozását: az új szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozó program esetében a kért összeg mindössze 75 százalékát biztosítják.
204 km/órás sebességgel futott radarba egy gépkocsivezető vasárnap az A2 autópályán, a Bukarest-Konstanca útszakaszon, a 122 kilométer magasságában, a Konstanca fele vezető irányban – tájékoztat a rendőrség közleménye.
2009-2015 között több mint 14 ezer orvos és 28 ezer egészségügyi asszisztens hagyta el Romániát – mondta el az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Viorel Huşanu, a Sanitas szakszervezet bukaresti elnöke.
Engedélyezte a csendőrség Marosvásárhelyen a március 10-ei székely szabadság napi megmozdulást, az ügyről pénteken egyeztettek a felvonulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a rendfenntartók képviselői.
Az Utazás kiállítás 2017 elnevezésű turisztikai rendezvényen Kovászna, Hargita és Maros megyék turisztikai egyesületei népszerűsítik a térség idegenforgalmi ajánlatait – számol be közleményben az RMDSZ.
Március 4-e és 10-e között jelentős a vízhiány a bánsági és a dobrudzsai őszi búzával elvetett termőföldeken, valamint Erdély legnagyobb részén – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (INM) agrometeorológiai előjelzésében, amelyet az Agerpres idéz.
Négy parlamenti képviselő módosító indítványt nyújtott be a 2006/96-os törvényhez, amely szerint „nem érdekellentét, olyan személy alkalmazása a parlamenti irodában, akivel a képviselő az elmúlt öt évben munkaviszonyban volt”.
Negyven évvel ezelőtt, 1977. március 4-én 21 óra 22 perckor Romániát a Richter-skála szerinti 7,2 fokos földrengés rázta meg. Ez volt a huszadik század második legnagyobb romániai földrengése.
Az Országos Adóhatóság 2017 első két hónapjában szinte 32 milliárd lej adót gyűjtött be, ez majdnem egy százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban.
Szeptember 11-én, hétfőn kezdődik a 2017-2018-as tanév, amely összesen 167 tanítási napból (35 hétből) áll – írja a Pavel Năstase tanügyminiszter által jóváhagyott rendelet.
Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, további tervekről beszéltek portálunknak.
A köztársasági elnök Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg csütörtökön, a költő születése 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatát.
A jelenlegi kormány azt tervezi, hogy 2018. január elsejétől 750 lejes küszöböt vezet be a települések működésére kiutalt pénzkeretek meghatározásánál – jelentette ki marosvásárhelyi munkabeszélgetése után Sevil Shhaideh.
A felszerelés bővítése szempontjából idén jó éve lesz a hadseregnek, mert hosszú idő óta először a bruttó hazai össztermék két százalékát utalták védelmi kiadásokra – jelentette ki szerdán Mircea Duşa.
A hadigondozotti ellátásban részesülők egy adategyeztetésre vonatkozó formanyomtatványt kapnak a magyarországi Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól, amelyet postán vissza kell küldeniük – tájékoztatott Farkas Balázs konzul.
Felmelegedés várható a következő két hétben – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzésében.
A jelek szerint a magyar és a román kormány egyaránt érdekelt a kétoldalú államközi viszony javításában, az első lépést ez irányban Szijjártó Péter és Teodor Meleșcanu teheti meg a hétfői budapesti külügyminiszteri találkozón.
A Richter-skála szerinti 3,5-ös erősségű földrengést észleltek vasárnap reggel Vráncsa megyében – tájékoztat az Országos Földfizikai Intézet.