
Végig kell vinni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodást, és nem kell azt folytatni – jelentette ki az RFI-nek adott interjúban Darius Vâlcov pénzügyminiszter, aki szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy jövőre válságos év lenne.
2014. december 30., 15:282014. december 30., 15:28
Ugyanakkor – tette hozzá – Romániának erre az eshetőségre is van megoldása, a „híres 5 milliárdos puffer, ami menet közben elérte a 9,2 milliárdot”.
Arra a kérdésre, fennáll-e a veszély, hogy IMF-megállapodás nélkül Románia drágábban jusson hitelekhez a nemzetközi piacokról, Vâlcov azt mondta, nem hiszi, hogy ez a veszély valós lenne.
„Vannak vélemények és vélemények. Egyes szakértők támogatják, hogy újabb megállapodást kössünk a valutaalappal és az Európai Bizottsággal – jó, utolsók lennénk Európában, akik ezt megteszik. Mások az én véleményemet osztják, s azt mondják, nem kell folytatni” – fogalmazott a pénzügyminiszter.
Amint arról beszámoltunk, Victor Ponta miniszterelnök alig tíz napja arról beszélt, hogy Románia Lengyelország példájára úgynevezett rugalmas hitelkeretet nyitna a Nemzetközi Valutaalapnál a jövő évben. Ponta egyúttal reményét fejezte ki, hogy kormánya sikeresen lezárja a jövő évben lejáró elővigyázatossági típusú hitelszerződést.
Ő is úgy vélte, hogy Romániának nem lesz szüksége újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásra, ezért gondolkodnak más típusú hitelkeretről. A kormány tagjai ezt megelőzően viszont határozottan úgy nyilatkoztak, hogy 2015-től Romániának nem lesz szüksége IMF-hitelmegállapodásra.
Mint ismeretes, az országnak jelenleg 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése van az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, amelyet a két intézmény fele-fele arányban biztosít.
Az IMF által vezetett nemzetközi hitelezői küldöttség várhatóan januárban érkezik ismét Romániába a soron következő felülvizsgálati látogatásra, miután a kormány és a nemzetközi hitelezők között idén nézeteltérés támadt a Ponta-kabinettel, miután utóbbi a hitelezők beleegyezése nélkül csökkentette 5 százalékponttal a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás értékét.
Emiatt az IMF nyáron a felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából. Legutóbb december elején jártak Bukarestben, akkor viszont kizárólag a jövő évi költségvetés sarokszámairól egyeztettek a kormány illetékeseivel.
Kihirdette Johannis a költségvetést
Kihirdette Klaus Johannis államfő hétfőn a 2015-ös évi állami költségvetést, miután az alkotmánybíróság elutasította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által emelt kifogásokat. Amint arról beszámoltunk, az ellenzéki alakulat a büdzsé parlamenti elfogadása után azzal érvelve fordult a taláros testülethez, hogy a költségvetés alapját nem egy valós stratégia jelenti. A PNL ugyanakkor az adócsalást bátorító, a befektetéseken takarékoskodó, gazdaságellenes, sebtében összetákolt improvizációnak nevezte a Ponta-kormány jövő évi terveit.
A döntéshozók december 21-én bólintottak rá a büdzsére, ami a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát kitevő államháztartási hiánnyal számol. A kormány ugyanakkor arról is megállapodott az ország nemzetközi hitelezőivel – a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal –, hogy 2015-ben az eredetileg vállalt 1,4 százalékos hiánycélhoz képest GDP-arányosan 0,43 százalékot fordítanak pluszban az uniós projektek önrészének fedezésére.
A Ponta-kabinet 2015-ben is 2,5 százalékos gazdasági növekedést remél, akárcsak az idén, így a GDP 709,68 milliárd lej lehet. A büdzsé 2,2 százalékos éves inflációval és 226 milliárd lejes (51,1 milliárd euró) bevétellel számol. A költségvetés kiadása 239 milliárd lej (54,1 milliárd euró) lesz, vagyis a deficitet 13 milliárd lejre (2,9 milliárd euró) tervezik.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!