Újabb hat hónappal büntetik Adrian Năstasét

Hat hónappal növelte kedden a bukaresti táblabíróság Adrian Năstase volt szociáldemokrata párti miniszterelnök januárban kirótt börtönbüntetését. Az ítélet jogerős.

Balogh Levente

2014. június 24., 18:102014. június 24., 18:10

2014. június 24., 18:102014. június 24., 18:10

A korrupció miatt két ízben is elítélt exkormányfő (képünkön) büntetése időtartamának növelését az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérte, a korrupcióellenes ügyészek azt szerették volna, ha egy évvel toldják meg a büntetést.

A bukaresti törvényszék májusban még elutasította a DNA kérését, és összevonta a két büntetést, levonva a négy évből azt az időszakot, amelyet Năstase 2012 júniusa és 2013 márciusa között, illetve január óta börtönben töltött.

A mostani, jogerős ítélet nyomán a január hatodikán négy évre ítélt Năstasénak négy év 6 hónapot kell rács mögött töltenie. A büntetés növelése miatt ügyvédje nem kérheti a feltételes szabadlábra helyezését. Fennállt ugyanis az a lehetőség, hogy – mivel elmúlt 60 éves – harmadolják a büntetését.

Mint ismeretes, a volt kormányfőt először 2012 júniusában ítélték két évre egy korrupciós ügy miatt. A bíróság által igazoltnak látott vád szerint 2004-ben az Országos Építészeti Felügyelet A minőség trófeája néven rendezett konferenciát, az ott összegyűlt részvételi díjat pedig – illegálisan – Năstase államfői kampányára fordították. Ennek a büntetésnek az egyharmadát töltötte le.

Idén januárban azonban egy másik ügyben ugyancsak korrupció miatt négy évre ítélték. A Zambaccian (ebben az utcában található a Năstase-villa) név alatt ismertté vált dossziéban az ügyészek azzal vádolták a 2000 és 2004 között hivatalban levő volt kormányfőt, hogy 2002 és 2004 között 630 ezer euró értékben fogadott el ajándékot – Kínából hozott műtárgyakat –, valamint pénzt lakása felújítására azért cserében, hogy Irina Jianut, az építészeti felügyelet vezetőjét megtartsa tisztségében.

A vádirat szerint Năstase 2006-ban, amikor a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be, megfenyegette a vád egyik tanúját, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját. A bírák végül korrupció miatt négyéves börtönbüntetéssel sújtották, emellett a zsarolás miatt három év szabadságvesztésre ítélték.

A politikusnak a nagyobbik, négyéves büntetést kell letöltenie, ehhez adódik most hozzá az újabb hat hónap. Emellett öt évre a közügyektől is eltiltották. Az újabb jogerős ítélet miatt az első büntetésének fennmaradt részét is le kellett volna töltenie, ügyvédei azonban kérték a két büntetés összevonását, hogy csak a nagyobbikat kelljen letöltenie.

Ehhez a négyéves büntetéshez adott volna hozzá még egyet a DNA, azzal érvelve, hogy Năstase az ország egyik legmagasabb közjogi tisztségének birtokosaként követte el a bűncselekményeket, ami súlyosbító körülmény. A táblabíróság mostani, jogerős ítéletében a DNA kérését részben teljesítve rótt ki hat hónap ráadást Năstaséra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés