Az elmúlt két évben a közmédia reformjának szerves részét képezte a külhoni médiaműhelyek és a tudósítói hálózat egységesítése – mondta Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén, ahol az MTVA Kós Károly Kollégiumáról nyújtott tájékoztatást.
2013. március 26., 19:552013. március 26., 19:55
Böröcz közölte: a tavaly nyáron létrejött kollégium – amelyben minden elcsatolt országrész képviselteti magát – folyamatos kapcsolatot tart a külhoni partnerekkel, és fórumot teremt a határon túli magyar sajtó véleményének meghallgatására. Mint mondta, az autonóm testület folyamatos tájékoztatást ad a közmédia vezetése számára a tapasztalatairól. Hozzátette: míg 2010-ben mintegy 100 millió forintot fordított a külhoni tartalmakra a közmédia, idén már a tervek szerint több mint 400 milliót. Az összeg tavaly 310 millió forint volt, míg 2011-ben 160 millió. Böröcz közölte azt is: a 2010-re a magyar közmédiában marginalizálódott helyzetbe került külhoni hálózatok egyre kevesebb tartalmat állítottak elő Magyarország számára, így az egyre csökkenő forrásból műszaki fejlesztésük is elmaradt. Hozzátette: a szerződések folyamatos átalakításával mára kiszámítható gazdasági környezetben működhetnek a határon túli magyar médiaműhelyek, amelyek az értékes tartalmakért megfelelő díjban részesülnek. Emellett a közmédiával szerződésben álló műhelyek száma is emelkedett, a korábbi 48-ról csaknem hetvenre.
Az MTVA vizsgálja, milyen műszaki fejlesztésre van szüksége a külhoni médiaműhelyeknek, ebből kiderül, mekkora forrás kell ahhoz, hogy megfelelő minőségben dolgozhassanak. A vezérigazgató a tervekről szólva elmondta azt is: nyitni kívánnak a Kárpát-medencei nyomtatott sajtó irányába is.
Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese elmondta: a határon túli partnerek – tíz rádió, negyvenhat televízió és tíz hírügynökségi partner – idén mintegy 14 ezer anyagot készítenek a magyarországi közmédia számára. A televíziós partnerek a kolozsvári és a székelyudvarhelyi stúdiókból már most képesek az élő bejelentkezésre, de az MTVA törekvése, hogy egyre több partnerét tegye erre alkalmassá, emellett képzéseket is nyújtsanak az ott dolgozóknak. Az M1-en az Átjáró című heti külpolitikai magazin, a Duna TV-n pedig a Kárpát Expressz című határon túli hírmagazin és a Térkép című magazin számára készítenek anyagokat a külhoni média képviselői, míg a Kossuth Rádióban a Határok nélkül című külhoni magazin számára. Emellett a közmédia törekvése, hogy számos más műsorba is „becsempéssze” ezeket a tartalmakat.
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a közmédia minden csatornája nyitott a külhoni tartalmak befogadására. „Nem kívánjuk karanténba zárni a külhoni eseményeket” – tette hozzá. A bizottság ülésén a kollégium néhány tagja is beszámolt a saját országában szerzett tapasztalatokról. Az újvidéki Klemm József beszámolt arról, hogy a Szerbiában most készülő médiatörvény kedvezőtlen helyzetbe hozhatja a délvidéki magyar tájékoztatást. Az ungvári Kulin Zoltán szerint Ukrajnában már most nagyon rossz helyzetben van az ottani nemzetiségi média, hiszen 75 százalékban állami nyelven kell műsort készíteniük, így ott nemzetiségi alapon nem szerveződhet média. A felvidéki Bartók Csaba arról számolt be, hogy a szlovák közszolgálati médiában mindössze napi ötperces hírműsor készül a magyarság számára, a kolozsvári Maksay Ágnes pedig azt szorgalmazta, hogy a magyar közmédia vegye fel a kapcsolatot a jelenleg átszervezés alatt álló román köztelevízióval, hogy ne vesszen el az ottani értékes magyar archívum.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!