
Csecsemő és több kisgyerek is volt azon a román autóbuszon, amelynek műszaki hibája miatt az utasok csaknem egynapos ellátásáról a nagykanizsai tűzoltók gondoskodtak – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szerdán.
2013. március 27., 20:182013. március 27., 20:18
Bangó Szilárd tájékoztatása szerint az 56 román utast szállító autóbusz kedden, a kora reggeli órákban akadt el műszaki hiba miatt Sormáson. A jármű Konstancáról indult, és Spanyolországba tartott, a közel négyezer kilométeres út felénél járt, amikor a hiba bekövetkezett.
A Zala megyében kialakult időjárási helyzetre való tekintettel a nagykanizsai tűzoltók koordinálásával szervezték meg a segítségnyújtást, miután a járművön csecsemő és kisgyerekek is voltak. Az autóbuszhoz szerelőket hívtak a Zala Volántól, de miután kiderült, hogy a javítás akár három napot is igénybe vehet, az utasok ellátásáról is intézkedtek.
Sormáson a polgármester közreműködésével melegedő- és tisztálkodóhelyet nyitottak, a nap folyamán több alkalommal meleg italt és étkezési lehetőséget biztosítottak az utasoknak, a gyerekeknek meleg ebédet is felajánlott a település önkormányzata.
A román konzulátuson keresztül segítettek mentesítő busz biztosításáról, s a jármű Budapestről kedd este érkezett meg Sormásra. Az este hét órakor továbbindult csoport tagjait a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagykanizsai támogató szolgálata élelmiszercsomaggal is ellátta az útra.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!