
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Gyulafehérváron szombaton püspökké szentelték, és az erdélyi római katolikus főegyházmegye élére állították Kovács Gergelyt, a főegyházmegye új érsekét. A szentelésen mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg.
2020. február 22., 13:152020. február 22., 13:15
2020. február 22., 20:052020. február 22., 20:05
A rendkívüli egyházi eseményre Erdély, ugyanakkor a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek hívek – írja az MTI.
A ceremóniát vezető Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke magyar fordításban felolvasott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kovács Gergely több mint két évtizedes római szolgálata alatt megtapasztalta az egyház egyetemességét, megtapasztalta az új, digitális kultúrába való beilleszkedés szükségességét, és szülőföldjére hazatérve, magával hozza a globális látásmódot és a nyitott lelkületet. Hozzátette: mint vegyes házasságból származó gyerek magával hozza az ökumenizmustól átitatott személyes élettörténetét is.

Püspökké szentelték, és beiktatták az erdélyi római katolikus főegyházmegye érsekévé szombaton Gyulafehérváron Kovács Gergelyt. Az ünnepi egyházi ceremónián mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály-székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Az ünnepi szentmisén felolvasták a pápai kinevezési okmányt, elhangzottak a jelölt ígéretei, majd a felszentelendő püspök teljes önátadása kifejezésére földre borult. Következett a lelki hatalom közlésének kifejezését jelentő kézrátétel és a felszentelő ima: a szentelő püspök, Gianfranco Ravasi bíboros után valamennyi jelenlévő püspök rátette a kezét a szentelendő fejére, az ima alatta pedig nyitott evangéliumos könyvet tartottak Kovács Gergely feje fölé. Ezen ima alatt teljesült be az egyházi rend szentsége, és a felszentelt ezt követően rendelkezik a papi rend teljességével: püspök lett – számol be helyszíni tudósításában a Krónika.
A szentelő püspök krizmával megkente a főpásztor fejét és átnyújtotta az evangéliumos könyvet, felhúzta az új püspök ujjára a gyűrűt, és fejére helyezte a püspöki süveget. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye új főpásztora ezután átvette a pásztorbotot, és elfoglalta katedráját, a püspöki széket. (Innen ered a székesegyház kifejezés). Ezt követően a jelenlévő püspökök békecsókkal köszöntötték az új megyéspüspököt, ezzel kifejezve, hogy örömmel fogadják be őt a püspöki kollégiumba. A püspökszentelés és az érseki beiktatás megtörténte után, a szentmise második felében már az új főpásztor celebrált, majd következett a szentáldozás.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
A saját kultúra és identitás megőrzésére, de a másság tiszteletben tartására biztatott beiktatása után Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek a beiktatását követően.
Kovács Gergely köszönőbeszédében Kányádi Sándor verséből idézte: „Aki megért s megértet, egy népet megéltet”. Kijelentette:
Áron püspök beköszöntő beszédéből idézte „meg kell tanulnunk, hogy egymásért munkát vállaljunk és tudjunk együtt dolgozni az élet minden területén”.
Kijelentette: olyan nagy kiterjedésű főegyházmegyében kezdi meg szolgálatát, melynek a sokszínűség, a sokféleség a jellemzője.
– fogalmazott az újonnan beiktatott érsek.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Levélben kívánt bölcsességet és áldott szolgálatot a szombaton felszentelt Kovács Gergely gyulafehérvári érseknek Orbán Viktor miniszterelnök. A levelet a felszentelési ceremónia végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes olvasta fel. Orbán Viktor miniszterelnök Márton Árontól vett idézettel kezdte levelét.
Kijelentette: Kovács Gergelyt a legtöbben Márton Áron püspök boldoggá avatási eljárásának a posztulátoraként ismerik. Ugyanakkor olyan feladatokat is végzett Rómában, amelyek révén egyedülálló betekintést nyert a közép-európai népek kultúrájába és életébe.
– fogalmazott levelében Orbán Viktor.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
szóljon hozzá!