Pénzbírság a székely hokisoknak

„Etnikai zaklatás” miatt bírságolt meg szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács három ifjúsági válogatott jégkorongozót, akik tavaly decemberben egyik román társukat bántalmazták az öltözőben.

2012. április 18., 19:252012. április 18., 19:25

2012. április 18., 19:372012. április 18., 19:37


A három magyar fiatal, valamint román társuk az U16-os román jégkorong-válogatott tagjai. Köztük szóváltás történt tavaly a december 1-jei edzésen, majd az öltözőben a magyar fiatalok törülközőkkel támadtak a román csapattársukra. A konfliktus már tavaly sajtónyilvánosságot kapott, miután kiderült, hogy a bántalmazott édesapja feljelentést tett a román jégkorongszövetségnél. Ennek nyomán a Román Olimpiai Bizottság eljárást indított, és meghatározatlan időre felfüggesztette a válogatottból a három sportolót. Időközben a diszkriminációellenes tanács is hivatalból eljárást indított, amely most zárult le. Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke az MTI-nek szerdán elmondta: fejenként 200 lejre bírságolták meg a három magyar fiatalt, akik esetében a legenyhébb szankciót alkalmazták, tekintettel arra, hogy kiskorúakról van szó.

„Igaz, hogy a román gyerek is provokálta a magyar csapattársait, akiket bozgornak nevezett, de akkor sem fogadható el a magyar fiatalok reakciója” – mondta a tanács elnöke. Asztalos szerint a jégkorongszövetség is felelős a történtek miatt, hiszen nem tett semmit azért, hogy megelőzze ezt a konfliktust, és utólag sem lépett, hogy feldolgozza azt. Emiatt a tanács kétezer lejre bírságolta a szakszövetséget. Asztalos azzal sem ért egyet, hogy a Tánczos Barna vezette szövetség éppen december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén tartott edzést. A tanács elnöke kételyeit fejezte ki, hogy március 15-én, a magyarság nemzeti ünnepe alkalmából is edzettek volna.

Tavaly egyébként az is hatalmas felháborodást keltett a bukaresti médiában, hogy a Csíkszeredában szintén tavaly decemberben megrendezett Románia–Magyarország barátságos hoki mérkőzés előtt a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai elénekelték a magyar himnuszt a magyar válogatott tagjaival együtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés