
Martonyi János szerint minden ország érdeke, hogy területén otthon érezzék magukat a kisebbségek, és Magyarországnak is az a célja, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön találják meg a boldogulásukat, az országnak semmilyen területi követelése nincs.
2013. április 02., 17:222013. április 02., 17:22
A magyar külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén kiemelte: bár a magyar közvélemény túlnyomó része, a magyar politikai elit elfogadta a területvesztést, mégis előjön az a gondolat, hogy Magyarországnak területi igényei lennének. „Valószínűleg azért vetődik fel ez még mindig, mert politikai célokra jól lehet használni” – vélekedett Martonyi. Hangsúlyozta, Magyarország elfogadja a területvesztését, és a szomszédos országoknak tudomásul kell venniük, hogy a területekkel együtt olyan közösségeket is kaptak, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy az identitásukat közösségként őrizzék meg, és az egyéni asszimiláció helyett a közösségi integráció a céljuk. Mint mondta, nincs tömeges igény a határon túli magyarok körében az áttelepülésre, és a kedvezményes honosításnak sem lett ilyen következménye. A lehetőség megteremtésével viszont jelentősen megnőtt a magyar állampolgárok száma, ezzel együtt a konzuli feladatok is a jelentősen nőttek. Martonyi János úgy fogalmazott, „a nemzetnek van külpolitikája”, és téves a külpolitika és a nemzetpolitika szembeállítása. „Bár a nemzet nem nemzetközi jogalany, Magyarországnak külpolitikája alakításában az összmagyarság érdekeit kell figyelembe vennie. A magyar külpolitika célja a nemzetpolitikai érdekek érvényesítése, és ez nem korlátozódik a szomszédos országokra, a diplomácia egészének kiemelt feladata” – jelentette ki a tárcavezető. Szerinte a szomszédos országokkal fennálló viszony alakulásának meghatározó tényezője a magyar közösségek helyzete, jogaik érvényesülése, és e közösségeknek is érdekük, hogy jó legyen a viszony az országok között, hiszen a konfliktusok következményeit elsősorban ők érzik meg. Kiemelte, a nézeteltérések fő forrása az, hogy Magyarország szerint léteznek közösségi jogok, a szomszédos államok többsége azonban úgy látja, hogy a kisebbségi jogok az egyén védelmére korlátozódnak. Rámutatott, amíg ez a nézetkülönbség fennáll, mindig felszínre törnek majd a viták, hiszen sok érzékeny kérdés a határon túli magyarok helyzetével kapcsolatban ezzel függ össze.
Csóti György (Fidesz) azt vetette fel a miniszternek, hogy a kormánynak az eddigieknél határozottabban kell támogatnia a határon túli magyarok erőfeszítéseit a teljes körű és tényleges autonómiáért. Martonyi János kijelentette: az autonómia bármely formáját választja egy közösség, a kormánynak támogatnia kell a törekvéseit. „Hangsúlyozni kell, hogy az autonómia nem jelent elszakadást” – tette hozzá. Szabó Vilmos (MSZP) azt mondta, hogy a magyar külpolitika nem jól szolgálja az összmagyarság érdekeit, a magyar-magyar kapcsolatépítésben „ignorálja” a szlovákiai Híd-Most pártot és az RMDSZ-t, továbbá Gajdos István parlamenti képviselőt, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökét. A külügyminiszter válaszában kifejtette: „az úgynevezett vegyes pártok a magyar nemzetpolitika egésze szempontjából elég komoly veszélyt és kockázatot jelentenek”. Hozzátette: a magyar közösségek politikai pártjainak a stratégiai kérdésekben meg kell egyezniük, de ez nem zárja ki a versengést.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!