
Megszakadt a kapcsolat Indonéziában vasárnap egy utasszállító repülőgéppel, amely az indonéz hírügynökség szerint feltehetőleg lezuhant.
2014. december 28., 18:092014. december 28., 18:09
Az AirAsia malajziai székhelyű fapados légitársaság QZ 8501-es járata Surabayából Szingapúrba tartott, amikor a felszállás után 42 perccel eltűnt a jakartai légi irányítás műszerei elől. A gép ekkor vélhetőleg a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között járt.
Hadi Mustofa, az indonéziai közlekedési minisztérium illetékese szerint előzőleg a pilóta az útvonal módosítására, nagyobb magasságba emelkedésre kért engedélyt a térségben tomboló vihar miatt. Felkutatására nagy erőket mozgósítottak mindkét ország hatóságai, a keresésbe bekapcsolódott a szingapúri légierő és a haditengerészet is. A kutatást sötétedés után felfüggesztették.
Az utasok és a személyzet létszámáról eltérő adatok vannak: 155, 161, 162 emberről szólnak a jelentések. Brit hírügynökségi információk szerint 149 indonéz, 3 koreai és 1-1 szingapúri, brit és malajziai utasa volt a gépnek, és ehhez adódik a 6-7 főnyi személyzet.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!