
Ha a képviselőház is a szenátushoz hasonlóan dönt, nem úszhatják meg a börtönbüntetést a jogosítvány nélkül, illetve alkohol vagy drog hatása alatt halálos baleset okozók
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szigorítani kellene a halálos balesetet okozó ittas vagy jogosítvány nélküli vezetésért kiszabható büntetéseket, de a letöltendő börtönbüntetést minden ilyen esetben általánossá tenni, nem biztos, hogy jó ötlet, ugyanis minden ügy egyedi kivizsgálást és elbírálást igényel – mondta el a lapunknak nyilatkozó ügyész, akit a szenátus által elfogadott új törvénytervezet apropóján kérdeztünk meg a témában. Nem csak az enyhe büntetéseken kellene szigorítani, a kivizsgálási procedúrán is lenne amit javítani – ez már az igazságügyi közlekedési szakértő véleménye.
2023. február 13., 21:112023. február 13., 21:11
Egyhangúlag szavazta meg a minap első kamaraként a szenátus azt a törvénytervezetet, amely letöltendő börtönbüntetést ír elő azokra a sofőrökre, akik
A törvénytervezetről még a képviselőháznak is döntenie kell, tehát akkor módosul a büntető törvénykönyv, ha ügydöntő kamaraként a képviselőház is elfogadja azt. Hogy szükséges-e a szigorítás, illetve hogy milyen gyakoriak az ilyen esetek, ügyészt és igazságügyi közlekedési szakértőt kérdeztünk.
A szigorítás mellett van Kiss Kató ügyész, de abban nem biztos, hogy kivétel nélkül mindenkit börtönbe kellene küldeni, aki hasonló bűncselekményt követ el. „Úgy gondolom, hogy a szigorítás egy jó kezdeményezés, biztos vagyok benne, hogy jobban elrettentené az embereket, ugyanakkor a véleményem mégiscsak az, hogy eddig is megvolt rá a lehetőség, és ha súlyos körülmények között történt a baleset, eddig is letöltendőt kaptak az elkövetők. De ha valaki megivott két pohár sört és nem volt részeg, de úgy okozott balesetet, én nem vagyok benne biztos, hogy ez a legjobb megoldás.
– magyarázta. Noha ügyészként az ő meglátása az, hogy
Előfordulhat ugyanis, hogy nem indokolt a letöltendő börtönbüntetés. „Úgy gondolom, hogy tényleg jó, ha elkezdjük megnézni, hogy melyek azok a bűncselekmények, amelyek nagyon gyakoriak, és azokon kicsit szigorítunk, de
Egyértelmű, hogy minden bűncselekményt meg kell torolni, de ennek ne vegyük el a preventív hatását, mert nem az a lényeg, hogy az embereket berakjuk a börtönbe, hanem az, hogy elkerüljük ezeknek a bűncselekményeknek a megismétlődését” – mondta az ügyész.
Fotó: Pinti Attila
A szigorításra véleménye szerint azért lenne szükség, mert
A büntetések nagysága is reflektál arra a kritériumra, hogy mennyire gyakori az adott bűncselekmény, ugyanis annak az elkövetésétől kell elrettenteni az embereket – mondta Kiss Kató. Tapasztalata szerint térségünkben elsősorban az ittas vezetés a jellemző, a drog hatása alatt történő vezetés ritka, ugyanakkor
– tudtuk meg az ügyésztől.
Jelenleg többnyire felfüggesztett börtönbüntetést rendelnek el a bíróságok az ilyen bűncselekmények elkövetőire, ha nem büntetett előéletűek. Ez persze attól is függ, hogy mekkora alkoholértéket mértek a bűncselekmény elkövetésekor az elkövető leheletében.
Mi ügyészként mindig – éppen úgy, ahogy most a törvénytervezetben van – javasoljuk a börtönbüntetést, amikor nagyobb az alkoholérték, vagy olyan esetben, amikor nincs jogosítványa az illetőnek” – magyarázta Kiss Kató, hangsúlyozva azonban, hogy a jogosítvány nélküli vezetésnél különbséget kell tenni két fontos körülmény között.
Fotó: Veres Nándor
A büntető törvénykönyv is különbséget tesz a két eset között, külön cikkelyekben szerepelnek azok. Az említett körülmények miatt Kiss Kató véleménye az, hogy a büntetés súlyosságának a határait kellene növelni, nem pedig általánossá tenni a letöltendő börtönbüntetést, ugyanis minden ilyen ügy egyedi kivizsgálást és elbírálást igényel.
Amellett, hogy enyhék a büntetések, Szilágyi Ferenc igazságügyi közlekedési szakértő azt is gondnak tartja, hogy az ittasan vagy jogosítvány nélkül halálos balesetet okozók túl gyorsan visszakaphatják jogosítványukat.
A törvény azt írja, hogy a jogosítvány érvénytelenítése után egy évvel már újra vizsgázhat, akkor is, ha még folyamatban van a felfüggesztett börtönbüntetése, ha pedig bezárták valamennyi időre, akkor a szabadulása utáni hatodik hónapban már újra vizsgázhat” – sorolta az általa problémásnak vélt körülményeket az igazságügyi közlekedési szakértő, aki egyben gépjárművezető-oktató is. Hozzáfűzte, hogy korábban az újravizsgázás feltétele az volt, hogy az illető előtte újra elvégzi a sofőriskolát, de körülbelül tíz éve azt is eltörölték, így
„Mondhatni, nem igazán van visszatartó ereje a törvénynek” – jegyezte meg.
Fotó: Veres Nándor
Szilágyi Ferenc szerint a baleseti helyszínek felmérésének az eljárásán is lenne mit javítani. „A törvény olyan, hogy igazságügyi közlekedési szakértőként én akkor jövök képbe csak, amikor már eltelt fél év, egy év vagy másfél év a baleset után, és a pereskedés, fellebbezések során egy ügyvédnek, nyomozónak vagy ügyésznek eszébe jut, hogy szakértői vizsgálat kellene. De másfél, két év után már a gépkocsi és a nyomok sincsenek meg.
– magyarázta. Történt már olyan, több emberéletet követelő baleset is, amelyben a gépkocsivezető az öv helyett csak egy üres csatot dugott a csatlakozóba, hogy kiiktassa visszajelzést – azt szerencsére lefotózta a helyszínelő –,
– mesélte a gyakorlatról.
Fotó: Pinti Attila
Az ittasan vagy jogosítvány nélküli vezetés során okozott balesetekről Szilágyi Ferenc azt mondta, ezek viszonylag gyakoriak, ugyanis
Az azonban szerinte sem jellemző, hogy az ittas sofőrök súlyosabb baleseteket okoznak.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!