
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után.
2012. április 03., 19:432012. április 03., 19:43
2012. április 04., 15:042012. április 04., 15:04
Lázár János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt mondta: azért adtak két hetes határidőt a kormányfőnek, mert a Schmitt Pál lemondása után tartott ötpárti tanácskozáson meghallgatták az ellenzék véleményét, amely szerint az ország érdeke egyfelől, hogy rövid időn belül legyen új köztársasági elnök, másrészt viszont az, hogy a jelölt kiválasztásakor kellő körültekintéssel járjanak el.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint még senkinek nincs államfőjelöltje, eközben viszont Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője azt mondta, hogy Kövér László „az egyik erős jelölt”. Arra a kérdésre, hogy hangzottak-e el nevek a tanácskozáson, Kósa Lajos azt válaszolta: lényegében nem. Kiemelte: az eddigi szabályrendszer alapján jelölnek, vagyis a Fidesz elnöke, Orbán Viktor jelöl majd a frakciónak. Kósa szerint Schmitt Pál a lemondásával államférfihoz méltó döntést hozott: komolyan vette esküjét, és azt mondta, nem tudja képviselni a nemzet egységét.
„Végre van valaki, aki húsz év után először egy ilyen helyzetben Magyarországnak példát mutat, a saját személyes szempontjait félreteszi, és azt mondja, hogy lemond” – jelentette ki Debrecen polgármestere kedden, emlékeztetve arra: „derült ki miniszterelnökről, hogy pufajkás volt, vállat rándított, és azt mondta, na és, derült ki miniszterelnökről, hogy kém volt, az is kiderült kormányfőről, hogy csalt, hazudott, majd a következőről, hogy gazdasági emberként nem fizetett ki beszállítókat”.
Különben az anyaországi sajtó információi szerint a Fidesz vezetőségében felmerült többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Áder János volt házelnök, európai parlamenti képviselő, Trócsányi László alkotmányjogász, párizsi nagykövet, Vizi E. Szilveszter akadémikus, valamint Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke államfőjelöltsége.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!