
Fotó: Antalfi József
A könnyített honosítási eljárással kapcsolatos újabb fejleményekről nyújtott tájékoztatást a hét végén Nagyváradon Wetzel Tamás (fotó), a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi szaktárca miniszteri biztosa.
2012. április 22., 14:392012. április 22., 14:39
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnökségével folytatott egyeztetése után Wetzel bejelentette: a kétszázötvenezredik honosítási kérelem is megérkezett az illetékes magyarországi hivatalokhoz. A nagyváradi Demokrácia Központban tartott sajtótájékoztatón a honosításért felelős anyaországi politikus hozzátette: összesen 157 ezren tették már le az állampolgársági esküt, többségük – mintegy hetven százalék – erdélyi, illetve partiumi. Wetzel Tamás zökkenőmentesnek nevezte a demokrácia központokkal való együttműködést, ami meglátása szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a számot elérjék.
A terveket illetően a miniszteri biztos elmondta, hogy a formanyomtatványok és az anyakönyveztetés vonatkozásában tovább egyszerűsödik az ügyintézés. Zatykó Gyula, a partiumi régióban megnyitott demokrácia központok felelőse emlékeztetett arra, hogy az EMNT 2010 novemberében kötötte meg az együttműködési szerződést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, illetve a Külügyminisztériummal annak érdekében, hogy az Erdélyben, illetve Partiumban élő magyarok számára segítséget nyújtsanak az állampolgárság igénylésében. Ezt a megállapodást tárgyalták most újra.
Mindeddig az új magyar állampolgárok a lakhelyükhöz legközelebb eső konzulátuson, személyesen vehették át keresztlevelüket, illetve más anyakönyvi papírjaikat. Mostantól kezdve azonban az iratok kézbesítését az EMNT vállalja fel, megkímélve ezáltal az érintetteket az utazás költségeitől és fáradalmaitól. Elhangzott: akik értesítést kapnak a konzulátusról, hogy megérkeztek az okmányok, keressék fel a legközelebbi Demokrácia Központot, ahol megbízólevelet kell kitöltsenek, amellyel felhatalmazzák az EMNT illetékesét az iratok átvételével. Ez a könnyítés nemcsak a Partiumban lép életbe, hanem egész Erdélyben.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!