Az erdélyi református püspökök szerint a romániai magyar történelmi egyházak közös fellépésére van szükség a kommunizmus idején elkobzott felekezeti vagyon teljes visszaadása érdekében.
2013. március 22., 19:332013. március 22., 19:33
2013. március 24., 13:232013. március 24., 13:23
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke pénteken Kolozsváron egységes állásfoglalásra szólított fel a román kormány által kidolgozott, az egyházak számára egyértelműen előnytelen restitúciós törvénytervezettel szemben. Hangsúlyozták, a javasolt módosítás nem egyszerűsíti, hanem kaotikussá és zavarossá teszi az egykor államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatát.
A kifogások sorában Kató Béla elsőként azt említette, hogy a kormány nem tanácskozott a megoldásról az egyházakkal, amelyek számára megnyugtató megoldást kellene kínálnia. A püspök több okból is igazságtalannak és méltánytalannak tartotta a vissza nem adható ingatlanokra javasolt kárpótlási rendszert. Elfogadhatatlannak tartotta például, hogy az ingatlanoknak nem a piaci értékét veszik alapul a kárpótlásnál. Kató Béla elmondta, egyházkerülete 850 kérést nyújtott be, de eddig csak a visszaigényelt ingatlanok és földterületek egyharmada esetében született döntés, sőt a visszaadott vagyont sem tudták teljesen birtokba venni. (A királyhágómelléki egyházkerület 320 benyújtott restitúciós kéréséből mintegy kétszáz visszaszolgáltatásáról döntöttek). Rejtett csapdaként mutatta be a törvénytervezetben megszabott jogvesztő határidőket. Megjegyezte, az egyházakat eddig is az eltűnt telekkönyvek és az állami hivatalok lassú ügyintézése késleltette a visszaigénylési dossziék összeállításában. Kató Béla kifogásolta azt is, hogy a Ponta-kabinet elképzelése szerint további húsz évig meg kell őrizni azoknak a restitúcióra váró ingatlanoknak a rendeltetését, amelyekben egyetem, iskola, kórház vagy kulturális intézmény működik. A püspök emlékeztetett arra, hogy a kommunista állam 1948-ban egyetlen nap alatt államosította az ingatlanokat, a mostani javaslat szerint pedig a kommunizmus bukása után is további 50 évet kell várni, míg ténylegesen használatba veheti az egyház az ingatlanait. Kató Béla kijelentette, ha a jelenlegi formában fogadják el a jogszabályt, a kormány perek hosszú sorára számíthat. „Ha nem veszik figyelembe az egykori tulajdonosok érdekeit, itt béke nem lesz” – szögezte le a püspök. Csűry István hozzátette, a jelenlegi törvény szerint az egyházaknak nem kárpótlással, hanem újabb kártétellel kell számolniuk. A református egyházi vezetők elmondták, a törvénytervezettel kapcsolatos kifogásaikat tartalmazó beadványt a többi magyar egyházzal közösen juttatták el Románia kormányának és a nemzetközi szervezeteknek.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!