
Romániának nincs olyan kötelezettsége, hogy autonóm tartományt hozzon létre, ebből a szempontból Hargita és Kovászna megyét ugyanolyan jogok illetik meg, mint az összes többit – hangoztatta Traian Băsescu államfő egy kedd esti tévéműsorban a Székelyföldnek területi autonómiát követelő marosvásárhelyi tüntetésre utalva.
2013. március 13., 16:432013. március 13., 16:43
Az elnök a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában tért ki a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésre. Arra kérdésre, hogy ha léteznek az országban magyar többségű megyék, miért ne lehetne magyar többségű régió, az államfő úgy reagált: „senki sem mondja, hogy nem létezhet, de Kovászna és Hargita nem tudja eltartani magát”. Az államfő szerint a két megyét „dolgos és találékony” emberek lakják, de évtizedekig csak magyar tőkéjű cégeket fogadtak a térségben, így „mindenféle 500 dolláros kft. jött oda”, nagybefektetők viszont elkerülték a térséget.
„Hallottam, a marosvásárhelyi tüntetésen azt követelték, hogy maradjon helyben az adó. Ha abból kéne megélniük, amit abban a két megyében termelnek, a legszegényebbek lennének európai szinten” – mondta az elnök, aki szerint Hargita és Kovászna megye jelentős támogatást kap az állami költségvetésből.
A demonstrációról szólva Băsescu kifejtette: még egy kétharmados többség sem jogosít fel a törvények megsértésére, így mindegy, hogy ötezren vagy ötvenezren kérik az autonómiát, hiszen a román alkotmány nem teszi azt lehetővé. „Akik autonómiát akarnak, azoknak meg kell határozniuk, miről beszélnek, mert én nem tudom, mit akarhatnak még: az iskolák, a kórházak a helyi közigazgatásnál vannak, ugyanúgy a költségvetés is, csak a kompenzációs pénzek jönnek a központi büdzséből. A beruházási prioritásokat a közösség igényeihez igazíthatják. Mit értnek autonómia alatt egy olyan szinten decentralizált országban, mint amilyen Románia? Ezt tisztázni kell” – mondta a román államfő.
Különben Traian Băsescu következetesen Hargita és Kovászna megyét, és nem Székelyföldet említette a műsorban. A román politikusok és újságírók többsége az „úgynevezett Székelyföld” kifejezést szokta használni, ezzel is jelezve, hogy nem ismerik el ennek a történelmi-földrajzi entitásnak a létét.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!