Átszervezi a kormány a katasztrófavédelmet

Sürgősségi rendeletben módosította a kormány kedden a katasztrófavédelmi alakulatok és a rohammentő-szolgálatok tevékenységét koordináló rendszer működéséről szóló jogszabályt.

Rostás Szabolcs

2014. december 23., 17:452014. december 23., 17:45

Victor Ponta miniszterelnök a kabinet ülésének sajtónyilvános részében közölte, az újratervezésre a Konstanca megyei helikopterbaleset miatt, a rendkívüli helyzeteket kezelő belügyminisztériumi főosztály rendelkezésére bocsátott eszközök és erőforrások hatékonyabb felhasználása érdekében van szükség. „Tanulnunk kell az eddigi hibákból, hogy gyorsan reagálhassunk rendkívüli helyzetekben” – szögezte le a kormányfő.

Gabriel Oprea belügyminiszter szerint az intézkedések célja, hogy sürgősségi és vészhelyzetek esetén az illetékes hatóságok reagálóképessége a lehető leggyorsabb legyen. A tárcavezető elmondta, az elmúlt napokban az ország valamennyi megyéjében kielemezték a katasztrófavédelmi szolgálat (ISU) tevékenységét, amelynek során elsősorban azoknak a kockázati tényezőknek az azonosítására összpontosítottak, amelyek sürgősségi esetekben hátráltathatják a hatékony és azonnali beavatkozást.

Rovana Plumb munkaügyi miniszter a kormányülés után elmondta, a változtatások keretében többek között nagyobb felelősség hárul a katasztrófavédelmi egységek parancsnokaira, akiknek a jövőben szorosabban kell együttműködniük a megyei prefektusokkal. A tárcavezető indoklása szerint ugyanis a kormány területi képviselői nem minden esetben rendelkeznek a rendkívüli eseteket – súlyos légi, közúti vagy vasúti balesetek, természeti katasztrófák – kezelő rendszer hatékony menedzseléséhez szükséges szakmai felkészültséggel.

A kormány illetékesei nem titkolták, az intézkedést a december 15-én bekövetkezett helikopter-katasztrófa indokolja. Ennek során a rohammentő-szolgálat (SMURD) Eurocopter EC 135 típusú légi járműve egy bevetésről hazafelé tartva eddig ismeretlen okból a Konstanca megyei Siutghiol tóba zuhant.

A tragédia során a helikopter négy utasa – egy pilóta, egy másodpilóta, egy orvosnő és egy ápolónő – életét vesztette, a történtek nyomán pedig számos bírálat érte a helyszínre csak jelentős késéssel kiérkező katasztrófavédelmi alakulatokat.

Gabriel Oprea kedden közölte, a baleset kivizsgálása idején továbbra sem szállhatnak fel a SMURD rohammentő helikopterei. A belügyminiszter egyúttal ugyancsak az incidenssel összefüggésben leváltotta tisztségéből Dorel Grădinarut, a tárca hatáskörében működő légi irányítás parancsnokát, akinek helyét Ion Cristinel Reliu tábornok vette át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés