
Az ActiveWatch nevű román civil szervezet csütörtökön felhívta a figyelmet arra, hogy Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tanácskozásán elhangzott beszédét tévesen adta vissza a román média.
2014. december 18., 14:252014. december 18., 14:25
2014. december 18., 14:252014. december 18., 14:25
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság előző nap közölte, hogy hivatalból vizsgálatot indított ismeretlen személy ellen terrorista fenyegetés gyanújával az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média tudni véli, hogy Antal Árpád beszéde miatt indult eljárás.
A civil szervezet közleménye idézi azt, ahogyan az Agerpres hírügynökség adta vissza Antal szavait. Eszerint Antal a beszéde végén az RMDSZ-nek a kormányból való kilépése ellen érvelő Frunda Györgyhöz intézte szavait. Azt mondta neki, kérje meg Victor Ponta miniszterelnököt – akinek Frunda a tiszteletbeli tanácsadója –, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat. „Amit a prefektusok tesznek, az őt is minősíti. (...) Ha nem, akkor Székelyföldön megismétlődhet az, ami Marosvásárhelyen történt 1990 márciusában” – olvasható a közleményben.
A civil szervezet szerint a polgármester valójában azt mondta: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. És ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor minimális tiszteletet nyújtsanak irányunkban.”
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!