
Elutasítja a PD-L 8 óriásmegyés, az államfő 8+2 megyés, valamint az RMDSZ 16 térséges közigazgatási-területi felosztását az SZNT, mivel úgy véli, nem az 1968-ban mesterségesen megállapított, jelenlegi megyehatárokban kell gondolkodni.
2011. június 27., 13:222011. június 27., 13:22
2011. június 27., 16:242011. június 27., 16:24
„Az elképzelések sértik a demokrácia alapelveit és Románia nemzetközileg vállalt kötelezettségeit is. Egyetértünk azzal, hogy a jelenlegi megyés rendszer idejétmúlt, és szükséges az átszervezés. A helyi közösségeket kell megkérdezni, hogy mit akarnak, de ezt nem tették meg a kormánypártok, pedig az EU-s előírások ezt szorgalmazzák, ráadásul a köztársasági elnök által létrehozott Stanomir-bizottság jelentésében azt javasolja, hogy átszervezéskor vegyék figyelembe a nemzeti kisebbségek igényeit. A székelységnek mindig is megvoltak a saját közigazgatási egységei, intézményei, akár székeknek, vármegyéknek vagy megyéknek hívták ezeket. Egyetlen olyan elképzeléssel sem érthetünk egyet – tehát az RMDSZ-ével sem –, amely Maros megyében, és nem Marosszékben gondolkodik. Maros megye egységesnek tekintésére nincs racionális indok, hiszen mindenki azt hangoztatja, és a Stanomir-jelentés is megállapítja, hogy az 1968-as felosztás idejétmúlt” – ismertette a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs június 27-ei sajtótájékoztatóján. Hozzátette, az Európai Unió vonatkozó javaslatai szerint a régiókat nem létrehozzák, hanem elismerik.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!