Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Csütörtöki ülésén a kormány 2,5 milliárd lejjel közel 15 milliárd lejre növelte a kis- és közepes vállalkozásokat támogató IMM Plus program költségvetését – számolt be a pénzügyminisztérium.
2024. június 06., 16:362024. június 06., 16:36
A közlemény szerint a hitelgaranciákra fordítható összeg 2,22 milliárd lejjel 13,32 milliárd lejre, a vissza nem térítendő támogatások kerete pedig 279,875 millió lejjel 1,68 milliárd lejre emelkedett – ismerteti az Agerpres.
Marcel Boloş pénzügyminiszter szerint a költségvetés növelését a vállalkozók kérték, akiknek a körében nagy népszerűségnek örvend ez a program. A büdzsé kiegészítésével a tárcavezető szerint
„A kormány továbbra is megbízható partnere a vállalkozóknak, és támogatja őket abban, hogy hozzájáruljanak országunk fenntartható gazdasági növekedéséhez” – idézte a közlemény Boloşt.
A pénzügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy a 2024 június végéig előirányzott pályázati keretek már több mint 96 százalékban elfogytak. A költségvetés megnövelésével azonban
A IMM Plus program keretében a vállalatok legtöbb 10 millió lejes állami garanciára pályázhatnak beruházási és/vagy forgóeszközhitelekre a kölcsön összegének legfeljebb 90 százalékára, kivéve a garantált hitelhez kapcsolódó kamatokat, bankköltségeket és díjakat.
A hitelgaranciában részesülő vállalatok hitelfelvétellel kapcsolatos kiadásait (hitelkockázati garancia, kezelési díj, kamatok) az állam legtöbb 12 hónapig fedezi, vállalkozásonként legtöbb 2,25 millió eurónak megfelelő összegig.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin-tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra – közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedden.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén, Washingtonban.
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós Magyarországon.
Ukrajna megbízható és tartós békére törekszik, és kész „új biztonsági architektúra létrehozására” – hangsúlyozta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója előtt az X-en.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban jártunk. Utazásunk során felfedeztük Anglia hangulatos kisvárosait, pezsgő egyetemi központját és nyüzsgő fővárosát.
A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
szóljon hozzá!