Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ) juttattak el egy, az augusztus 10-i tüntetésen történt hatósági visszaélésekről szóló jelentést a szervezet emberjogi főbiztosának kérésére – közölte a Declic közösség.
Tíz év szünet után újraindult a traktorgyártás Romániában. A szászrégeni IRUM üzemek új traktorját kedden mutatták be Bukarestben.
A 2017-es és 2018-as esztendő legsikeresebb román és magyar játékfilmjeit tekinthetik meg azok, akik részt vesznek az idei Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. A számos ismert és elismert film között Nemes Jeles László Napszálltája is szerepel a programban.
Elutasította első házként a szenátus a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó, Oana Bîzgan független képviselő által benyújtott javaslatot.
A megszokottnál melegebb idő várható a következő napokban, lehűlésre november 2-a után számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) október 29-e és november 11-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Október közepe óta küzdenek a tűzoltók a Csíkszereda nyugati bejáratánál lévő Natura 2000-es terület egyik parcelláján izzó tőzeggel.
Felborult egy 72 utast szállító autóbusz Hunyad megyében hétfő reggel. Egy személy meghalt, harmincketten kórházba kerültek.
Székelyföld-szerte több tucat településen gyújtottak lármafákat a Székely Nemzeti Tanács kérésére. Az évente megtartott esemény célja jelezni, hogy a közösség vágya az autonómia. Ez idén a Gordon-tetőn sem volt másképp.
Körülbelül három kilogramm ékszert találtak a határrendészek egy kiskorú román állampolgár feladott poggyászában. Az ékszerek feltehetően aranyból készültek, és a csomag tulajdonosa nem rendelkezett az értéktárgyak származását igazoló dokumentummal.
A Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű földrengés volt a vasárnapra virradóan, kevéssel a téli időszámításra való áttérés előtt, 3 óra 38 perckor Buzău megyében – jelenti honlapján az országos földfizikai intézet (INFP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egy „felperzselt” országot hagy maga mögött, amely az infrastruktúra tekintetében a banánköztársaságokkal vetélkedik – jelentette ki pénteken Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke.
Kivizsgálást folytatnak egy törcsvári panziónál, ahonnan több személyt szállítottak kórházba ételmérgezés gyanújával pénteken. A létesítmény működési engedélyét ideiglenesen felfüggesztették.
Románia 1945 utáni kisebbségpolitikájáról kezdődött tudományos konferencia Marosvásárhelyen pénteken annak az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozatnak a keretében, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román centenáriumra szervezett.
Az elmúlt három hónapban több mint száz orvos jelezte, hogy hazatérne külföldről – jelentette be csütörtök este a közszolgálati televízió műsorában Sorina Pintea egészségügyi miniszter.
Előzenekarokat keres erdélyi turnéjához az Anna and the Barbies. A magyarországi banda a november végén tartandó ötállomásos turnéja mindegyik koncertjére vendégzenekart vár. Érintett városok: Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy.
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre a bukaresti Otopeni repülőtéren a Wizzair légitársaság egyik járata – írja az Agerpres hírügynökség.
A marosvásárhelyi Alter Native filmfesztivál résztvevői Radu Muntean román rendező új alkotásával is megismerkedhetnek – jelentették be a fesztivál szervezői.
A téli időszámításra való áttérés nem módosítja a vonatok menetrendjét – közölte csütörtökön a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege.