Furcsának tűnhet a következő videó, amely Székelyudvarhely forgalmas útszakaszán készült, fényes nappal. Pláne azoknak, akik naponta ácsorognak a dugóban, araszolva, lépésben haladnak úti céljuk felé. Persze, ha minden rendben van. Most nincs. Szükségállapot, járványveszély van, így aki teheti, otthon marad.
285 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg az új koronavírussal Romániában – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Két új halálesettel 46-ra emelkedett a koronavírussal fertőzött elhunytak száma hétfőn délutánra – tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Az időszaknak megfelelően alakul az időjárás országszerte az elkövetkező két hétben, kivéve március 31-ét és április elsejét, amikor minden régióban hirtelen lehűlés várható, akár 15–16 Celsius-fokos hőmérséklet-csökkenést is regisztrálnak helyenként.
Egészségügyi okokra hivatkozva (például orvosi kezelések) a megszabott időintervallumon kívül is kijárhatnak a 65 éven felüliek. Emellett este 8 és 9 óra között nyilatkozat nélkül sétáltathatják házi kedvenceiket a lakóhelyük közelében.
192-vel nőtt a koronavírusos megbetegedések száma Romániában az elmúlt 24 órában – közölte hétfőn 13 órakor a Stratégiai Kommunikációs Csoport (CGS).
Halálhírrel kapcsolatos a Stratégiai Kommunikációs Csoport első hétfői közleménye, amely szerint koronavírussal fertőzött személyek vesztették életüket. 65-re emelkedett az elhunytak száma.
Rettenetesek voltak az elmúlt napok: több mint 900–900 halott pénteken és szombaton. Nagyon letört, nagyon rossz volt a hangulatom.
Üres tereknek, kihalt utcáknak, az otthonukban levőknek sugározzák hétvégente a román himnuszt a belügyminiszter rendelkezése értelmében. Videón mutatjuk, hogy miként szólt a himnusz vasárnap délután Marosvásárhelyen.
Megnövelik a katonai rendeletekbe foglalt intézkedések be nem tartásáért a lakosságnak kiróható bírságok értékét, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet tervezete már elkészült, jelentette be Bogdan Despescu belügyi államtitkár vasárnap este.
Negyvenháromra nőtt a koronavírus okozta halálesetek száma Romániában, az ország területén 1815 személynél mutatták ki vasárnap este nyolc óráig a koronavírussal való fertőződést – jelentette be vasárnap este Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője.
További óvintézkedéseket foganatosítanak a román hatóságok az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében – jelentette be vasárnap este Marcel Vela belügyminiszter.
Újabb két halálesetet jelentett be a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS) vasárnap: a két legutóbbi áldozat Hunyad megyei, egy 75 éves nő és egy 82 éves férfi. Mindketten más betegségekben is szenvedtek.
Negyvenre emelkedett a koronavírus miatt bekövetkezett elhalálozások száma Romániában. A legutóbbi két áldozat egyike egy 27 éves fiatal nő – közölte vasárnap a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs.
Harmincnyolcra nőtt a koronavírus okozta halálesetek száma Romániában. Az ország területén 1760 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést – közölte vasárnap a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
Negyvenháromra nőtt a koronavírus okozta halálesetek száma Romániában, az ország területén 1815 személynél mutatták ki vasárnap este nyolc óráig a koronavírussal való fertőződést.
Harmincnégyre emelkedett Romániában a koronavírusos halálesetek száma – közölte szombaton a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
Két helyen is lángolt a száraz aljnövényzet szombat este Csíkszéken: Szécsenybe és Csíkszentgyörgyre szálltak ki a tűzoltók a lángok megfékezése érdekében.