Az idei képességvizsga végleges eredményei szerint a tanulók 76,2 százaléka, azaz 122 252 gyerek kapott átmenő jegyet – írja az Agerpres hírügynökség az oktatási minisztérium szombati közleményére hivatkozva.
Csökkent, de még így is négyszáz fölött az újonnan jegyzet koronavírusos esetek száma Romániában. Székelyföldi viszonylatban továbbra is Hargita megye áll az élen az új fertőzéseket tekintve.
Nagyon sok, több mint négyszáz új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba az elmúlt huszonnégy órában Romániában. Ilyen nagyszámú fertőzés a szükségállapoti időkre volt jellemző.
Újabb másodfokú (narancssárga jelzésű), esőre és fokozott légköri instabilitásra vonatkozó riasztást adott ki csütörtök délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely az ország több mint felére érvényes este 11 óráig.
Igaz ugyan, hogy az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy van élet a virtuális térben is, hogy lehet otthonról is hatékonyan dolgozni, oktatásban részt venni, csevegni és veszettül nyomogatni, de az igazi embertől-emberig kapcsolatokat aligha lehet ekképp pótolni.
A katonai tűzoltóknak 102 lakásból, 151 udvarból és 236 pincéből/alagsorból kellett kiszivattyúzniuk a vizet az elmúlt 24 órában, tájékoztatott csütörtökön az országos katasztrófavédelem (IGSU).
Egy medvét kaptak lencsevégre kedden kora este a csíkszeredai Fenyő utcában, a Fortuna-park közelében. A videót a Vadkárok Székelyföldön Facebook-oldalon tették közzé.
Június 25-től ismét útra kelnek a FlixBus járatai Erdélyből. A mobilitási szolgáltató új higiéniai irányelvekkel indítja újra az összeköttetéseket – jelezte közleményében a társaság.
Ismét bőven háromszáz fölött az újonnan fertőzöttek száma Romániában. Hargita megyében három, Maros megyében pedig két új koronavírusos esetet jegyeztek az elmúlt huszonnégy órában.
Üvegházhatás-prognózist tett közzé az MTI, amely a klímaváltozás 2050-től esedékes lehetséges következményeit taglalja. Az infografikán kontinensekre bontva láthatók az évszázad második felétől várható jelenségek.
Lezárult a Csíkszeredai Megyei Sürgősség Kórház kardiológiai osztályán az újratesztelési folyamat és nincs újabb koronavírus-fertőzés. Nincs pozitív esetet a belgyógyászati osztályon sem – tájékoztat az egészségügyi intézmény sajtóosztálya.
Több mint kétszáz új koronavírus-fertőzést jegyeztek Romániában az elmúlt huszonnégy órában, ezzel pedig 24 505-re nőtt a fertőzöttek száma. Székelyföld mindhárom megyéjében voltak új esetek, a legtöbb, nyolc Hargita megyében.
A tünetmentes koronavírusos pácienseket tíz nap kórházi tartózkodás után haza lehet küldeni, de négy napig még otthoni elkülönítésben kell maradniuk – jelentette ki Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Újabb másodfokú (narancssárga jelzésű) viharriasztást adott ki kedd reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több mint háromnegyedére, amely szerda éjjelig lesz érvényben.
Újraindítják hétfőtől a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgákat a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál.
Bőséges csapadékra számíthatunk a következő két hétben is – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat június 22-e és július 5-e közötti időszakra kiadott előrejelzésére hivatkozva.
Szerdán délig érvényes vörös árvízriasztást adtak ki kedd reggel a hidrológusok hét megye folyóira, további 27 megyében pedig sárga, illetve narancssárga jelzésű riasztás van érvényben csütörtök éjfélig – írja az Agerpres hírügynökség.
A Bukaresti Táblabíróság hétfőn kimondott jogerős ítélete értelmében ki kell cserélni a csíkszeredai utcanévtáblákat, úgy, hogy a román utcanév legyen felül. Az ítélet egy mondatos kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte.