Önként hagyta el otthonát egy 75 éves, csíkszentléleki férfi múlt szombaton, október 7-én, hollétét azóta sem tudják. Megtalálásához segítséget kér a rendőrség.
A csíkszentimrei Október Feszt egyik kiemelkedő programpontja a felújított Henter-kúria ünnepélyes megnyitása lesz, amelyet szombaton 13 órától tartanak.
Izrael kiürítteti a Hamász alagútrendszere fölött a Gázai övezet északi részét – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő péntek reggel.
Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába és Kézdivásárhelyre látogatnak október végén a Tündérkert-sorozat készítői egy turné részeként – adja hírül Facebook-oldalán a sorozatot gyártó Megafilm.
Nagy, összehangolt házkutatást tartott a rendőrség Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen, valamint Maros megyei településeken péntek reggel olyan személyeknél, akiket zsarolással és uzsorázással gyanúsítanak.
Legyen óvatos, körültekintő azzal kapcsolatban, hogy milyen linkeket nyit meg, illetve kiknek enged hozzáférést személyes adataihoz, hiszen az internetes csalások száma jelentős – hívja fel a figyelmet a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kigyulladt egy borszéki lakóház tetőszerkezete csütörtök este, a lángok mintegy háromszáz négyzetméteren pusztítanak – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
A Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a minap emlékezett és emlékeztetett arra, hogy tíz évvel ezelőtt vette át Sepsiszentgyörgy önkormányzatától a helyi hajléktalanszálló gondnokságát.
A kormány sürgősségi rendeletet fogad el, amely évente több mint 400 ezer, hátrányos helyzetű családból származó gyermek számára biztosítana ruházatra és iskolai felszerelésre költhető 500 lej értékű szociális utalványt.
A kormány pénzt utal ki a tartalékalapjából a gyógyszerellátásban jelentkező „szinkópák” kiküszöbölésére – jelentette be csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén a védelmi minisztérium konkrét intézkedéscsomagot terjesztett elő a hadsereg légi megfigyelési, felderítési és beavatkozási kapacitásának növelésére.
Hiába próbálták okosan elrejteni a drog és a terjesztéshez használt eszközök nyomait, a rendőrség mindent megtalált náluk egy közúti ellenőrzés során Újszékelynél szerdán.
Szombaton vágják a káposztát a szépvízi Nád-dülőben. A termény megáldása után számos kulturális program tarkítja az őszi betakarítás híres eseményét.
Átadják az újonnan felújított Ábel-házat Csíkcsicsóban, a káposztafesztivál kiemelkedő programpontjaként. A háromnapos rendezvényen a káposztavágás és -vásár mellett számos más szórakoztató programmal készülnek a hétvégére.
Állásfoglalást tettek közzé a Kárpát-medencei magyar pedagógus szervezetek, miszerint elfogadhatatlannak tartják, hogy Ukrajnában 2014 óta folyamatosan születnek olyan jogszabályok, amelyek fokozatosan elveszik a magyar kisebbség jogait.
Őszi üveggyűjtést szervez az Eco-Csík Kft. hulladékgazdálkodási vállalat október 13-án, pénteken Csíkszeredában több ponton.
Az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából tartósélelmiszer-gyűjtést szerveznek Székelyudvarhely több pontján október 12. és 15. között. Az adományokat hétfőn osztják szét a rászoruló nagycsaládosoknak.
Drónkrátert fedeztek fel csütörtök reggel a Duna-folyam Chilia-ágának jobb partján, Plauru településtől mintegy 3 kilométerre északra – közölte a védelmi minisztérium. A szaktárca lehetségesnek tartja, hogy a kráter robbanáskor keletkezett.