Az elmúlt 24 órában országosan 2874 esetben volt szükség rendőrségi beavatkozásra – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
Megtették az első lépéseket az élelmiszer-utalványok értékének 40 lejre emelésére – jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Két fiatal meghalt, harmadik társuk pedig súlyos sérülésekkel került kórházba Iaşi megyében, miután autójukkal nekicsapódtak egy oszlopnak. A rendőrség szerint a jármű lopott volt, és a vezetőjének nem volt jogosítványa.
A máréfalvi állatkiállításon és -vásáron is tartott ellenőrzést a Hargita megyei állatvédelmi rendőrség az állategészségügyi hatósággal közösen a hétvégén. Az akció során három bírságot szabtak ki.
Nagyszabású razziát tartott a Hargita megyei rendőrség Csíkszeredában pénteken, bárokat és szórakozóhelyeket ellenőriztek – tájékoztatott vasárnapi közleményében Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Jóformán egy tűnek nem volt hely vasárnap délelőtt Budapesten, azon az útvonalon, ahol a pápa haladt el, hogy a magyarországi látogatása utolsó napján szentmisét mutasson be a Kossuth-téren.
Az ember minden éjjel álmodik, az agy egy átlagos éjszaka alatt körülbelül 5 órányi álomképet hoz létre, az esetek többségében azonban ezek mégsem felidézhetők ébredés után – olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egy minapi közleményében.
A 2023-as év legjobb magyar dala lett a szászrégeni Titán zenekar Éjféli járat című szerzeménye a Duna Televízió dalválasztó műsorában. A Dal zsűrije a szombat esti élő műsorban beválasztotta a legjobb négy dal közé, a közönség pedig szavazással döntött.
Rangos zenei díjban részesült a kézdivásárhelyi születésű László Attila, valamint a gyergyószentmiklósi 4S Street együttes, akik a Fonogram – Magyar Zenei Díját vihetik haza. A nyertesek névsorát szombaton tették közzé a szervezők.
653 érvényes támogatói szavazattal választották újra elnöknek Kelemen Hunort az RMDSZ élére, a Szövetség Temesváron tartott 16. Kongresszusán.
Vízbe esett egy gyerek, és eszméletlen állapotban szállították kórházba Gyergyószentmiklóson. A Malom utcában bekövetkezett esethez egy rohammentő és a Hargita Megyei Mentőszolgálat egy-egy egysége szállt ki – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Országszerte szép idő lesz a május 1-jei hosszú hétvégén, kisebb esőzések csak elszórtan fordulhatnak elő, többnyire vasárnap délután – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szolgálatos szakembere.
Virágkoszorúval tisztelegtek Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobra előtt Marosvásárhely központjában, megemlékezve arról, hogy 407 évvel ezelőtt szabad királyi városi rangra emelte a várost.
Az RMDSZ ismét támogatna egy, a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítványt, ha felmerül a kétfordulós polgármester-választás bevezetésének lehetősége – jelentette ki szombaton Kelemen Hunor.
Váratlanul elhunyt Vágó István televíziós személyiség, politikus – adta hírül Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció, aminek Vágó István is tagja volt.
Alaposan lehűlt az idő szombatra virradóra térségünkben az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján. Lakott területen belül prímet ezúttal is Csíkszereda vitte, itt mínusz 5,1 Celsius-fokot regisztráltak a hajnali órákban.
Eseménydús május elé néz a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata, bemutató, turné, előadások és late-night show is van a májusi program terítékén.
Kerítésnek ütközött egy autó csütörtök délelőtt Csíkszentmártonnál. Mint kiderült, a sofőr nem volt józan – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.