Széchely István
Széchely István
Széchely István
Széchely István
2017. november 07., kedd

A túlélésért kötnek kizárólagos szerződéseket a független gyógyszertárak a forgalmazókkal

Etikátlan lehet és a gyógyszerárakra is kedvezőtlenül hathat az, hogy a nagy gyógyszerforgalmazók kizárólagos szerződésekkel megpróbálják lekötni a kis magánpatikák forgalmának ötven százalékát. A kialakult helyzetet az árverseny és a piac telítettsége eredményezte.

A túlélésért kötnek kizárólagos szerződéseket a független gyógyszertárak a forgalmazókkal
2017. november 02., csütörtök

Őket vonják felelősségre, ha a gyermek nem kapja meg a szükséges védőoltást

Megkezdte az egészségügyi minisztérium az új oltástörvény alkalmazási módszertanának kidolgozását. A jogszabálytervezet a jelenleg érvényben lévő előírásoknál szigorúbb, és az egyik legszembetűnőbb változás, hogy egyértelműen meghatározza az immunizálásban érintettek felelősségét.

Őket vonják felelősségre, ha a gyermek nem kapja meg a szükséges védőoltást
2017. október 30., hétfő

Ideiglenes főnök az áramszolgáltató karbantartóinál: időjárás

Udvarhelyszéken szinte minden faluban áramkieséseket okozott a viharos erősségű szél az elmúlt hét végén és hétfőn. Az áramszolgáltató vállalat hétfőn több csoporttal dolgozott a meghibásodások elhárításán. A Hargita megyében vasárnap elrendelt útlezárásokat hétfőn feloldották.

Ideiglenes főnök az áramszolgáltató karbantartóinál: időjárás
2017. október 30., hétfő

Megjött az idei első adag influenza elleni védőoltás Hargita megyébe

Megérkezett Hargita megyébe az idei influenza elleni oltáskampány első vakcinaszállítmánya, egyelőre azonban a fertőzésveszélynek leginkább kitett egészségügyi személyzetnek is csak egy részét immunizálhatják, ugyanis mindössze 235 adag oltóanyagot kaptak.

Megjött az idei első adag influenza elleni védőoltás Hargita megyébe
2017. október 27., péntek

Képtelenség így működtetni a rendszert, de nem állhatnak le

Az októberi béreket már nem tudják kiutalni a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi rendszer nyolcszáz alkalmazottjának, és egyre csak gyűlnek az intézmény kifizetetlen számlái. A rendszer viszont nem állhat le, nem rakhatják az utcára a gyerekeket.

Képtelenség így működtetni a rendszert, de nem állhatnak le
2017. október 25., szerda

Kilövési engedélyek: jóváhagyást nem, visszautasítást viszont már kaptak Hargita megyében

Nem kaptak még kilövési engedélyt a Hargita megyei vadászegyesületek arra a több mint hatvan medvére, amelyeket az általuk jelentett veszély miatt ártalmatlanítanának. A székelyudvarhelyi vadászegyesület igazgatója perelne a kedvezőtlen szakvéleményezések miatt. 

Kilövési engedélyek: jóváhagyást nem, visszautasítást viszont már kaptak Hargita megyében
2017. október 24., kedd

Tömbházból az iskolába: költöznie kellett a kápolnási óvodának

Költöznie kellett a kápolnási óvodának, melynek működési engedélyét szeptemberben felfüggesztette a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság. Az óvoda igazgatónője nem tartja jó megoldásnak azt, hogy a település általános iskolájában kell folytatniuk a tevékenységet.

Tömbházból az iskolába: költöznie kellett a kápolnási óvodának
2017. október 23., hétfő

Életében először hallhat hangokat

Születése óta siketnéma az a tizenegy éves, székelyudvarhelyi kislány, akinek egy drága elektronikai implantátum beültetésével helyreállították a hallását szombaton a helyi kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Az ötórás sebészeti beavatkozás premierműtét volt a városi kórházban.

Életében először hallhat hangokat
Életében először hallhat hangokat
2017. október 23., hétfő

Életében először hallhat hangokat

2017. október 18., szerda

Törvénysértő terepmotorozások: a káosz csökkent, de a jelenség messze nem szűnt meg

A tiltott helyeken történő terepmotorozás okozta panaszok miatt határozattervezet-javaslatot készül letenni a székelyudvarhelyi önkormányzat asztalára a helyi rendőrség. A helyzet évek óta fokozódik, egyre több a hétvégi terepmotoros.

Törvénysértő terepmotorozások: a káosz csökkent, de a jelenség messze nem szűnt meg
2017. október 16., hétfő

Hargita megyében a legelő állatok tartását részesítik előnyben

A kecske- és juhállomány bővült leginkább Hargita megyében az elmúlt tíz évben, de a szarvasmarha-állomány is majdnem 30 ezerrel nőtt a 2000-es években bekövetkezett mélypont óta.

Hargita megyében a legelő állatok tartását részesítik előnyben
2017. október 12., csütörtök

Tartós élelmiszerekkel segítik a keresztúri otthon lakóit a székelyudvarhelyi diákok

Vallásoktatójuk segítségével gyűjtést szerveznek a székelykeresztúri, súlyosan fogyatékos gyerekek elhelyezőközpontja számára a székelyudvarhelyi Benedek Elek Elméleti Líceum diákjai.

Tartós élelmiszerekkel segítik a keresztúri otthon lakóit a székelyudvarhelyi diákok
2017. október 12., csütörtök

Étel, fűtés, pelenka – ezt még fedezik, de a többi kiadás törlesztése elmarad

Ha nem kapnának élelmiszer-adományokat, már az sem lenne, amiből enni adjanak a székelykeresztúri súlyosan fogyatékos gyermekek elhelyezőközpontjában élő fiataloknak. A kritikus helyzet általános a Hargita megyei szociális és gyermekvédelmi rendszerben.

Étel, fűtés, pelenka – ezt még fedezik, de a többi kiadás törlesztése elmarad
2017. október 09., hétfő

Ez történik, amikor a román cég lengyel alvállalkozóval gyártatja a magyar helységnévtáblákat

Helytelenül feliratozták Nagygalambfalva helységnévtábláit, és fel is szerelték múlt hét végén a „Nagygalambflava” feliratokat, ugyanis nem tűnt fel senkinek, hogy a település nevében felcseréltek két betűt. Nem ez volt az egyetlen zavarba ejtő táblamalőr az elmúlt napokban.

Ez történik, amikor a román cég lengyel alvállalkozóval gyártatja a magyar helységnévtáblákat
2017. október 09., hétfő

Rögös úton a postások

Nehezen tudják tartani a kézbesítési határidőket, gyakran késnek a küldemények, állandósult a személyzethiány, az alkalmazottak túlterheltek és ingyen túlóráznak – ezek a Román Posta legfőbb gondjai Udvarhelyszéken.

Rögös úton a postások
Rögös úton a postások
2017. október 09., hétfő

Rögös úton a postások

2017. október 07., szombat

Tanintézeteket ellenőriztek, és olyan hiányosságokat találtak, ami legtöbbünknek otthon alap

Számuk évről évre csökken ugyan, de még mindig vannak Hargita megyében olyan iskolák és napközik, amelyekben egyáltalán nincs vezetékes víz, vagy ami van, az nem iható, továbbá némelyekben csak kerti vécé van, az épületben nincs mellékhelyiség.

Tanintézeteket ellenőriztek, és olyan hiányosságokat találtak, ami legtöbbünknek otthon alap
2017. október 07., szombat

Elfuserálta a kivitelező, és most fagyoskodnak a lakók

Több száz háztartásban nem kezdhette meg a távfűtést a héten a székelyudvarhelyi távhőszolgáltató vállalat, ugyanis a rendszerfejlesztéssel megkésett kivitelező két lakónegyedben is rosszul szerelte fel a lépcsőházi hőmodulokat. A fagyoskodó lakók zúgolódnak.

Elfuserálta a kivitelező, és most fagyoskodnak a lakók
2017. október 01., vasárnap

Kételkednek a tervezett medveexport sikerében

Felleltározná és chippel látná el a medvéket a környezetvédelmi miniszter, aki arról is beszámolt, hogy előrehaladott tárgyalások zajlanak a nagyvadak „exportálásáról”. Az udvarhelyszéki vadásztársulatoknál komolytalannak ítélik a minisztériumi intézkedésterveket.

Kételkednek a tervezett medveexport sikerében
2017. szeptember 29., péntek

Ötvenhat gyereket érint a kápolnási óvoda működésének felfüggesztése

Felfüggesztette a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság a kápolnásfalusi óvoda működését, mert a tömbház, amelyben van, nem felel meg az előírásoknak. A település polgármestere szerint túlbuzgó intézkedést hoztak az ellenőrök. Szükség esetén bíróságra viszik az ügyet.

Ötvenhat gyereket érint a kápolnási óvoda működésének felfüggesztése