Ásókkal, kapákkal és fenyőcsemetékkel teli vedrekkel vonultak ki a hétvégén a Hargitára a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE) és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia által toborzott önkéntesek, akik közösen dolgoztak a Csíki út mezeje elnevezésű rész újraerdősítéséén.
Információink szerint egy melléképület gyulladt ki szombat délután a székelyudvarhelyi Farcádi utcában.
Összesen 276 zsidó származású székelyudvarhelyit hurcoltak el 1944-ben az auschwitzi haláltáborba, ahol többségük életét vesztette – rájuk emlékezett egy kisebb tömeg pénteken a Márton Áron téren. Az alkalomra egy térinstalláció is készült.
Kettős céllal ültetnek el közel tízezer facsemetét szombaton a Hargitán a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE) és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia által szervezett akció részeként: egyrészt pótolják a hiányzó erdőt, másrészt környezettudatosságra nevelik a fiatalokat.
Gőzerővel zajlik az aszfaltozás a Homoródszentmárton és Homoródalmás közötti, 132A jelzésű megyei úton, így remélhetőleg már májusban befejeződik a munka. A tavaly megkezdett építkezés összértéke mintegy hatmillió lej.
Mintegy tizenkét millió lejre végeztet útfelújítási munkálatokat a szentegyházi önkormányzat. Ott aszfaltoznak, ahol a legnagyobb a forgalom, összesen tizenkét utcában. Ha végeznek a munkával – előreláthatóan jövő év közepéig – Szentegyháza utcáinak 75 százaléka le lesz aszfaltozva.
Székelyudvarhelyen találkozott közönségével pénteken Rófusz Ferenc, aki a Nemzet Művésze cím és Kossuth-díj mellett az első magyar animációs rövidfilmért járó Oscar-díjat is a magáénak tudhatja. Kalandos, sokszor viszontagságokkal teli életútjáról mesélt az érdeklődőknek.
Számtalan helyi és külföldi együttes koncertjével, kézműves vásárral, kulturális programokkal, borudvarral, pálinkaösvénnyel és sörsarokkal várják az idei, május 27-én rajtoló Udvarhely Napok résztvevőit. Az egyhetes rendezvény részeként élőben vetítik ki a csíksomlyói pápalátogatást.
Nyolc diák vihetett haza első díjat arról a székelyudvarhelyi országos szintű román tantárgyversenyről, amelyet a nem román anyanyelvű diákoknak rendeztek.
Közel kétmillió lejes pályázati keretet biztosít Hargita Megye Tanácsa a civil szervezetek számára, amelyek május 16-ig igényelhetnek támogatást egy-egy programra. Az intézmény munkatársai arra biztatják az érdekelteket, hogy ne az utolsó pillanatban adják le a dokumentációkat.
Székelyudvarhelyen tartják a romániai kisebbségek számára megszervezett román nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszát, amelyen közel százhatvan diák vehet részt.
Az RMDSZ-es képviselők tartózkodása mellett is sikerült elfogadni az előterjesztett költségvetés-tervezetet a csütörtöki székelyudvarhelyi soros önkormányzati ülésen. A szövetségiek több módosító javaslatuknak is hangot adtak a tanácsülésen, ám ezekkel nem értett egyet az MPP-EMNP koalíciós többség.
A hátát fájlalta, illetve vállficamot és csuklótörést is szenvedett az a tizennyolc éves fiatal, aki szerdán délután felszerelés nélkül próbált felmászni egy sziklára a Vargyas-szorosban. A több métert zuhanó áldozatot végül a szentegyházi és udvarhelyi hegyimentők hordágyon vitték ki a szorosból.
Idén már tizenöt olyan medvét azonosított be a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász-egyesület, amelyek bejártak Székelyudvarhelyre, ezért óvatosságra intik a lakókat. Az Agyagdomb közelében lebocsozott nagyvad pedig még jó eséllyel az üregében van.
Ellenőrzik a Székelyudvarhely környéki legelőket a városháza mezőgazdasági irodája, illetve a helyi rendőrség munkatársai, hogy betartassák a gazdákkal és pásztorokkal a május elsejéig tartó legeltetési tilalmat. A gazdák, ha nem is jó szívvel, de elfogadják a helyzetet.
Lakossági kérésnek eleget téve Hargita Megye Tanácsa nem tereli el az autós forgalmat a 137-es megyei útról a Nagy-Küküllőn átívelő décsfalvi híd újjáépítésének idejére. Ehhez azonban egy biztonságos póthídra lesz szükség, amely közel egymillió lejes pluszköltséget jelent.
Új beruházásokat javasolt, illetve a különböző intézmények működésére csoportosítaná át a városi költségvetés egy részét az RMDSZ helyi szervezete. A mikrovállalkozók szövetsége egy gazdasági stratégia elkészítésére különítene el pénzt.
Kézműves kávékat és fagylaltokat, bőrdíszműves termékeket, hagyományos módon készült élelmiszereket, valamint festett tojást is lehet majd vásárolni a szerdától péntekig tartó székelyudvarhelyi húsvéti vásáron. A vásár miatt keddtől szombatig lezárják a Patkót az autósok előtt.