Az egészségügyi óvintézkedések körültekintő lazítását kéri a döntéshozóktól a Tanulók Országos Szövetsége, hogy elejét vegyék az újabb fertőzési gócok kialakulásának.
A legutóbbi tájékoztatás óta 5461 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - 2273-mal többet, mint egy nappal korábban -, több mint 51 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 694-en újrafertőződött betegek - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A bukaresti Romexpo kiállítócsarnokot készítik elő az ukrajnai menekültek befogadására - döntött kedden a fővárosi városi tanács.
Március közepén visszatérnek a Google Street View autói Romániába, és több mint 120 települést járnak be, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Mapsen.
Meghaladta ezekekben a napokban a 8 lejt az üzemanyagok ára Romániában - derül ki a Versenytanács üzemanyagár-figyelő alkalmazásának adataiból.
Egyszerű indítványt nyújtott be kedden a képviselőházban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter ellen.
Egyre terjed az orosz csapatok által az ukrajnai háborúban használt szimbólum. Az orosz tankokon látható „Z” az Ukrajna elleni invázió támogatásának jelévé vált, és nem csak oroszországi tömegrendezvényeken, hanem például szerbiai Oroszország-párti tüntetéseken is megjelent.
Romániába látogat az Egyesült Államok alelnöke, hogy országa szolidaritásáról biztosítsa a NATO keleti szárnyán található szövetségeseket - közölte hétfőn Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője, aki szerint Kamala Harrist március 9-11. között Romániába és Lengyelországba várják.
Fegyvernyugvás életbe léptetését és humanitárius folyosók megnyitását ígérte a polgári lakosság és a külföldi állampolgárok távozásához kelet-európai idő szerint kedd reggel 9 órától öt ostromlott ukrán városnál – Kijevnél, Csernihivnál, Harkivnál, Szuminál és Mariupolnál – az orosz védelmi minisztérium.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) tíz nap alatt összesen 3,9 millió lej bírságot szabott ki a nagy áruházláncok üzleteire különböző szabálysértések miatt.
Az ukrajnai háború miatti segítségnyújtás lehetőségeiről egyeztettek hétfőn délután Szatmárnémetiben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői és az egyházi segélyszervezetek képviselői.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Szerdán, március 9-én 16 óráig kérhetik még a felvételüket a választói névjegyzékbe azok a külhoni magyar állampolgárok, akik részt szeretnének venni az áprilisi magyarországi parlamenti választásokon - figyelmeztettek hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői.
Nyomást kell gyakorolnia Kijevre az Európai Uniónak a humanitárius jog tiszteletben tartása érdekében - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn telefonon tárgyalt az Európai Tanács (ET) elnökével, Charles Michellel.
Tükörválaszként az Oroszországgal szemben az európai energiaválsággal kapcsolatban megfogalmazott alaptalan vádakra és az Északi Áramlat–2 gázvezeték elleni tilalmakra, Oroszországnak minden joga megvan arra, hogy embargót rendeljen el a teljesen feltöltött Északi Áramlat–1-en keresztüli gázszállítás leállítására – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn.
Alkotmányossági kifogást emelt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az elektronikus hírközlési törvénykönyv ellen, amelynek egyik cikkelye az ellenzéki párt szerint visszaélésekre adhat lehetőséget.
Erősítést küld Romániába az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) az ukrán és a moldovai határ megfigyelésére és ellenőrzésére - közölte hétfőn a román határrendőrség.
Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról, és az őket segítő szervezetek támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet hétfőn a kormány.
Kedd a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet utolsó napja lesz Romániában.