Február 27-én 18 órától a Vigadó Művelődési Központ dísztermében nyílik meg Sárosi Mátyás Zsolt kézdivásárhelyi képzőművész tárlata.
Nem Székelyföld és autonómiájának létének vagy nem létének kellene szerepelnie Marcel Ciolacu problémalistája élén, hanem azok a fiatalok, aki tízezrével tűnnek el az iskolákból és az országból – utalt mai sajtótájékoztatóján Antal Árpád a miniszterelnök hétvégi háromszéki látogatásán elhangzott kijelentésekre.
A vasárnapi Sepsi OSK–Kolozsvári U összecsapás előtt a vendégcsapat szurkolói bántalmazták a sepsiszentgyörgyi csapat egy (vagy több) szurkolóját.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai 2024. február 28-án, szerdán, 15:30-17:00 óra között, Felsőcsernátonban, a Bod Péter Általános Iskolában, illetve 17:00-18:30 óra között, Alsócsernátonban, a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban fogadják az érdeklődőket.
Már hároméves korában megízlelte a gyűjtés varázsát, mára pedig több mint ötvenezer tárgyat felvonultató kollekció tulajdonosa a kézdivásárhelyi Beke Ernő.
Háromszék első okos és egyben zöld útszakaszát alakítják ki a közeljövőben a Kézdiszentléleket Lemhénnyel összekötő, 114-es számú megyei út mentén.
Kovászna megyében 1685 nyolcadikos diák vett részt a február 5–7. között szervezett próba-képességvizsgán, 169-en hiányoztak. A jegyek ismeretében az szűrhető le, hogy románból és matematikából gyengébben, magyarból jobban teljesítettek, mint tavaly ilyenkor.
Balassi Bálint-emlékkardot vehetett át Fekete Vince kézdivásárhelyi költő nemrégiben Budapesten. A művészt a díj jelentőségéről, a kortárs irodalom kihívásairól és jövőbeli terveiről kérdeztük.
A megyei tanácsnak és a HS Timber Production (volt Schweighofer) cégnek köszönhetően új rohammentővel gazdagodott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Termetes hím medvét ütött el szerda este egy teherautó Lemhény közelében: a járműben jelentős anyagi kár keletkezett, a vadállat pedig elpusztult, de szerencsére személyi sérülés nem történt.
Beadvánnyal fordult Raluca Turcan művelődési miniszterhez a Romániai Magyar Néptánc Egyesület, illetve annak nevében Virág Endre elnök, hogy töröljék el azt a korábbi törvénymódosítást, amelynek eredményeképpen a néptáncosok kikerültek a különleges munkakörülmények között dolgozók köréből.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Sepsiszentgyörgy jó hírét viszik az ország minden szegletébe a kulturális maratonra vállalkozó turisták, és ez elsősorban Popa Anna Maria-nak, a megyeszékhelyi román színház igazgatónőjének, illetve az Andrei Mureșanu színház (TAM) társulatának köszönhető.
Rendhagyó, néprajzi témájú kiállítást nyit meg a sepsiszentgyörgyi Lábasház emeleti termeiben Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató pénteken.
Ismét meghirdette Kovászna Megye Tanácsa a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatát.
Lehet-e ma dallal forradalmat robbantani, egy verssel kizökkenteni helyéből a világot, milyen a mai szerelem és szabadság viszonya?
Közösség-összetartó ereje van a labdarúgásnak a külhoni magyarság életében – fogalmazott Bernd Storck, a Sepsi OSK német vezetőedzője.
Sziszifuszi küzdelmet folytat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az egyre növekvő városi autóállománnyal, az autótulajdonosok nagy részének pedig a parkolóhelyekért kell egyre jobban harcolnia, noha azok közül a béreltek és lelakatoltak sokszor üresen állnak.
Utánfutós haszongépjárművet állítottak meg a rendőrök a 12-es országúton, Sepsiszentgyörgy közelében a rakományt pedig az erdővédelmi szolgálat munkatársai és a megyei erdőőrség, illetve az olaszteleki erdőkerület illetékesei is átnézték.