Okos utat építenek Kézdiszentlélek és Lemhény között

Háromszék első okos és egyben zöld útszakaszát alakítják ki a közeljövőben a Kézdiszentléleket Lemhénnyel összekötő, 114-es számú megyei út mentén.

Farkas Áron

2024. február 26., 09:562024. február 26., 09:56

Jakab István Barna, Kovászna Megyei Tanácsának alelnöke közölte, elkészült a modernizáláshoz szükséges műszaki terv, amelynek értelmében az út mellett kerékpársávot alakítanak ki, három töltőállomást hoznak létre az elektromos meghajtású járművek számára, a gyalogátkelők intelligens megoldásokkal lesznek ellátva, akárcsak a közvilágítás, ugyanakkor a forgalom intenzitásának és az autók súlyának mérésére szolgáló mérőállomást is felszerelnek. A mintegy 30 millió euróra becsült beruházást európai uniós finanszírozásból valósítanák meg – tette hozzá.

A 19 kilométer hosszúságú útszakasz az ún. Szentföld nyolc települését köti össze, Kézdiszentlélekről indulva érinti Kézdiszentkeresztet, Bélafalvát, Kurtapatakot, Esztelneket, Csomortánt, Kézdialmást, míg végül Lemhényben becsatlakozik a 11-es országútba.

Kovászna Megye Tanácsa a környék turisztikai potenciálja miatt döntött az út korszerűsítése mellett, ugyanakkor az is szempont volt, hogy folytonos bicikliúttal kössék össze Kézdiszék településeit. A Kézdiszentlélek és Lemhény között kialakítandó kerékpársáv csatlakozik majd az Ozsdola felé vezető községi úthoz, ahonnan tovább lehet kerekezni Gelence, majd Szentkatolna irányába. Innen egy újabb kerékpárút visz majd Kézdivásárhelyre, a céhes városból pedig vissza Kézdiszentlélekre.

Az így létrejövő 30 kilométeres körön belül 15 település található, olyan látványosságokkal, mint a Perkő, az esztelneki ferences kolostor, vagy a gelencei műemléktemplom, így a kerékpáros útvonal kialakításának a vidék turizmusára is pozitív hatása lehet – érvelt a projekt 2022 novemberi bejelentésekor Tamás Sándor megyei tanácselnök.

Képünk illusztráció.

Fotó: Haáz Vince

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust