Sziszifuszi küzdelmet folytat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az egyre növekvő városi autóállománnyal, az autótulajdonosok nagy részének pedig a parkolóhelyekért kell egyre jobban harcolnia, noha azok közül a béreltek és lelakatoltak sokszor üresen állnak.
2024. február 22., 09:012024. február 22., 09:01
Bár ez az új stratégia még alakulóban van, részleteiben nem kidolgozott, az önkormányzat által követett elvről annyit elárult Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, hogy az eddigi parkolóbérlési rendszeren változtatnának. Ez jelenleg úgy működik, hogy a gépkocsitulajdonosok a városháza által kiírt liciten szerezhetik meg a tömbházuk melletti parkolóhelyek egyikét és azt lakattal védhetik meg attól, hogy más elfoglalja. Ehhez képest a jövőben mindenkinek joga lenne egy olcsó parkolóhelyre a tömbház mellett – ingyenesre semmiképp –, de munkaidőben, reggeltől délutánig azt is igénybe vehetnék mások, természetesen szintén fizetés ellenében.
Az új parkolási rendszerről Antal Árpád polgármester is említést tett egy We Radionak adott nyilatkozatában: az országosan is újdonságot jelentő rendszer úgy működne, hogy a parkolóhelyek tulajdonosai egy applikáción keresztül jeleznék, milyen időintervallumokban szabad a hely, ezalatt pedig oda mások is parkolhatnának. Ezt a stratégiát még ebben az évben véglegesítené a város.
Korábban a helyi roncsautóprogramot is azzal a céllal vezette be az önkormányzat, hogy a közterületeken veszteglő, használaton kívüli autókat leadhassák tulajdonosaik, és így parkolóhelyek szabaduljanak fel, illetve a város is megszabaduljon a parkolóhelyeket foglaló, elhasznált járművektől. E programnak köszönhetően több mint 1100 autót sikerült kivonni a forgalomból, a városi autóállomány növekedése azonban olyan gyors ütemű, hogy gyakorlatilag nincs látszata a roncsautók eltűnésének.
A legfrissebb adatok szerint 22 677 személyautó van bejegyezve Sepsiszentgyörgyön – gyakorlatilag szinte minden második lakosra jut egy – ehhez képest pedig a város területén 4000 kibérelt parkolóhely van és 700 garázs, amelyekből viszont nagyon sok műhelyként, lomtárként van használva. Ugyanakkor az utcák közül sok azért lett egyirányú, hogy azokban is szabályozhassák a parkolást.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!