Keresik az All Star Gála játékosait

A Román Kosárlabda-szövetség honlapján (frbaschet.ro) lehet szavazni a február 12-ei, sepsiszentgyörgyi All Star Gála résztvevőire, a voksolás január 31-ig tart. Összesen 134 játékos közül lehet kiválasztani azokat, akik Észak és Dél színeiben pályára léphetnek a Szabó Kati Sportcsarnokbeli mérkőzésen.

City’us-féle gólparádé Kézdin

Gyenge ellenállásba ütközött a vendég Marosvásárhelyi City’us teremlabdarúgó-csapata Kézdivásárhelyen, a helyi KSE elleni, vasárnapi mérkőzésen, amelyen a címvédő már az első félidőben eldöntötte a három pont kérdését. A kék-fehérek gyakorlatilag csak asszisztáltak a vendégek gólparádéjánál, és 14. mérkőzésüket is elveszítették az idényben.

2017. január 17., kedd

Eredményes időszakot zártak

Az Angustia Egyesület esztelneki székhelyű kistérségi irodája eredményes időszakot tudhat maga mögött, a fiatalokból álló csapat munkájának eredményeként több mint 2 millió euró értékben sikerült különféle befektetéseket megvalósítani a környéken. Salamon Balázs, az iroda vezetője számolt be lapunknak a részletekről.

Eredményes időszakot zártak
Eredményes időszakot zártak
2017. január 17., kedd

Eredményes időszakot zártak

2017. január 17., kedd

Értékeinkre kíváncsiak

Salamon Balázs és felesége, Háromszéki Réka az esztelneki Réba panzió működtetői, amelyet családi vállalkozásként tartanak fenn. Fiatal kisvállalkozóként rálátásuk van a székelyföldi gazdaság egyik húzóerejének kikiáltott turizmus alakulására, erről érdeklődtünk.

Értékeinkre kíváncsiak
Értékeinkre kíváncsiak
2017. január 17., kedd

Értékeinkre kíváncsiak

2017. január 17., kedd

Álom hófehérben

Szombaton nagy volt a sürgés-forgás a kézdivásárhelyi sportcsarnok környékén: folyamatosan érkeztek a látogatók, több százan voltak kíváncsiak arra, mit kínálnak az erre szakosodott cégek az esküvői szezonra. A Két Szív Esküvőszervező Iroda és a Süti Éden szervezésében harmadik alkalommal tető alá hozott expó azt ígérte, ott mindent megtalálhatunk, ami egy tökéletes lakodalomhoz szükséges, és ennek eleget is tett.

Álom hófehérben
Álom hófehérben
2017. január 17., kedd

Álom hófehérben

2017. január 17., kedd

Török doktor névjegykártyája

Török doktor névjegykártyája
Török doktor névjegykártyája
2017. január 17., kedd

Török doktor névjegykártyája

2017. január 17., kedd

A karmester

A karmester
A karmester
2017. január 17., kedd

A karmester

2017. január 17., kedd

A meghibásodott titkosügynökség

A meghibásodott titkosügynökség
A meghibásodott titkosügynökség
2017. január 17., kedd

A meghibásodott titkosügynökség

2017. január 16., hétfő

Színek hangja a Galériában

Csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában mutatták be dr. Szőcs Géza új könyvét, a kötet az évekkel ezelőtt útjára indított sorozat újabb részét képezi. A szerző ezúttal is a Kézdivásárhelyen és környékén élő alkotó emberekről ír, bevallása szerint a kiadvány egy kis antológiának is felfogható.

Színek hangja a Galériában
Színek hangja a Galériában
2017. január 16., hétfő

Színek hangja a Galériában

2017. január 16., hétfő

Főhajtás a doni hősök előtt

A Don-kanyarban 1943. január 12- én végrehajtott orosz támadás és az így kikényszerített visszavonulás következtében életét vesztett, illetve nyomtalanul eltűnt mint­egy százezer magyar katonára emlékeztek csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Templomban, pénteken a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjében, szombaton a katrosai kettős keresztnél.

Főhajtás a doni hősök előtt
Főhajtás a doni hősök előtt
2017. január 16., hétfő

Főhajtás a doni hősök előtt

2017. január 16., hétfő

Eredményesen indult a sízők idénye

A dornavátrai (Vatra Dornei) Tanulók Háza szervezésében zajlott a 2017-es országos síbajnokság első fordulója, 6–12 éves gyerekek számára. Háromszéket a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza és a Sport-All Ski Team csapata, illetve a bodzafordulói Tanulók Háza képviselte a több mint 70 versenyzőt felvonultató mezőnyben.

Eredményesen indult a sízők idénye
Eredményesen indult a sízők idénye
2017. január 16., hétfő

Eredményesen indult a sízők idénye

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!

Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.

2017. január 16., hétfő

Beszámított vereség

Nem tudott meglepetést okozni a Sepsi–SIC vasárnap Slatinán a női A-osztályos kézilabda-bajnokság B-csoportjában, amelynek 11. játéknapján 14 gólos vereséget szenvedett a feljutásra esélyes hazai csapattól.

Beszámított vereség
Beszámított vereség
2017. január 16., hétfő

Beszámított vereség

2017. január 16., hétfő

Jól hajrázott a Sepsi–SIC

Szombaton szívbajosoknak kimondottan ellenjavallt mérkőzésen, 13-18, 14-18, 14-13 és 20-6-os negyedek után, 61-55 arányban győzte le a listavezető Sepsi–SIC a bajnoki tabella 3. helyén álló Kolozsvárt a női kosárlabda Nemzeti Liga 15. fordulójában. Ennyi előny elég lesz a februári Román-kupában is, ahol szintén a kolozsváriak ellen kezdünk.

Jól hajrázott a Sepsi–SIC
Jól hajrázott a Sepsi–SIC
2017. január 16., hétfő

Jól hajrázott a Sepsi–SIC

2017. január 16., hétfő

Identitáserősítő magyar találkozás

dén immáron a tizedik akadémia hozta össze a huszárokat, de mivel a rendezvénynek már hatodik éve Torja és Bálványosfürdő a házigazdája (miután Daragus Attila polgármester felpártolta a mozgalmat), a Bálványosi Huszárakadémia nevet viseli. A hétvégén lezajlott eseményen magyarországi és erdélyi hagyományőrzők vettek részt, számukra neves előadók tartottak elméleti képzést, majd vasárnap az altorjai Szent Miklós-templomban szentmisén is részt vettek.

Identitáserősítő magyar találkozás
Identitáserősítő magyar találkozás
2017. január 16., hétfő

Identitáserősítő magyar találkozás

2017. január 16., hétfő

A texasi farmer sakk-mattja

A texasi farmer  sakk-mattja
A texasi farmer  sakk-mattja
2017. január 16., hétfő

A texasi farmer sakk-mattja

2017. január 16., hétfő

Gólyafészeknyi élet

Gólyafészeknyi élet
Gólyafészeknyi élet
2017. január 16., hétfő

Gólyafészeknyi élet

2017. január 16., hétfő

Csökkenőben a biztosítottak száma

Országos szinten, az elmúlt három évet elemezve, elmondható, hogy jelentősen csökkent az egészségbiztosításokkal rendelkező személyek száma: médiainformációk szerint csak a szomszédos Hargita megyében három esztendő alatt mintegy ötezer személy „kopott ki” a biztosítottak köréből. A háromszéki viszonyokról érdeklődtünk.

Csökkenőben a biztosítottak száma
Csökkenőben a biztosítottak száma
2017. január 16., hétfő

Csökkenőben a biztosítottak száma

2017. január 16., hétfő

Bírságolják a hanyagságot

Háromszéken egyre több tűz­ese­tet okoznak az elavult, megkárosodott, ki nem tisztított kémények. Az időszaknak megfelelő jelenség kapcsán a megyei katasztrófavédelem vezetősége pár felhívást fogalmazott meg, ugyanakkor a bírságokról sem feledkeztek meg.

Bírságolják a hanyagságot
Bírságolják a hanyagságot
2017. január 16., hétfő

Bírságolják a hanyagságot

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye