Főhajtás a doni hősök előtt

A Don-kanyarban 1943. január 12- én végrehajtott orosz támadás és az így kikényszerített visszavonulás következtében életét vesztett, illetve nyomtalanul eltűnt mint­egy százezer magyar katonára emlékeztek csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Templomban, pénteken a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjében, szombaton a katrosai kettős keresztnél.

Székely Hírmondó

2017. január 16., 12:592017. január 16., 12:59

A Don-kanyarban 1943. január 12- én végrehajtott orosz támadás és az így kikényszerített visszavonulás következtében életét vesztett, illetve nyomtalanul eltűnt mint­egy százezer magyar katonára emlékeztek csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Templomban, pénteken a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjében, szombaton a katrosai kettős keresztnél.

A Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állománya által szervezett csütörtöki főhajtás istentisztelettel vette kezdetét, melynek során nt. Papp Attila fohászkodott, hirdetett igét, és mondott imát az elhunytakért. Az irányunkba megnyilvánuló isteni gondviselés legkézenfekvőbb bizonyítéka, hogy nemzetünk e tragédia után is képes volt talpra állni – vélekedett a lelkipásztor.
A történteket vitéz Nagy Zoltán idézte fel, és hívta fel a figyelmet a tragédiát övező tévhitekre. Például arra, hogy a több mint 200 ezer fős hadsereget eleve a feláldozás szándékával küldték a Don-kanyarba, Hitler kedvéért. Felszerelésük ugyanis, szemben az oroszokéval, akiket Amerika látott el, valóban hiányos és korszerűtlen volt, az adott helyzetben viszont csak erre volt lehetőség, a frontra való kivonulás nem Horthy döntése, hanem Hitler parancsa volt.
Végezetül a Magyar Férfidalárda korabeli katonadalokat adott elő, majd a megemlékezők fáklyás menete a templomkertben felállított II. világháborús emlékműhöz vonult. Itt a Történelmi Vitézi Rend, a Vitézi Rend, a Magyar Erdélyért Egyesület, a Magyar Polgári Párt és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. A Vitézi Rend erdélyi törzskapitánysága péntek délután a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjében általuk állított emlékműnél rótta le kegyeletét a Don-kanyar hősei előtt.
Szombaton a Katrosában levő kettős keresztnél is megemlékeztek a doni csatában elesett vagy fogságba esett honvédekről, egy tizenöt fős csapat gyalog tette meg az utat Kézdivásárhelyről. A katrosai csárdánál találkoztak a Történelmi Vitézi Rend kézdi-, sepsi-, csík- és bardoc-miklósvárszéki állományának tagjaival, kiegészülve a Székely Virtus Hagyományőrző Huszár­egyesület és a Kézdiszéki Székely Tanács képviselőivel, valamint más környékbeli megemlékezőkkel a bellői emlékhelyhez vonultak, ahol elsőként vitéz Szima Csaba a Don-menti harcok történetét idézte fel. Vitéz dr. Ambrus Ágnes, a rend kézdiszéki állományának kapitánya az élő emlékezet és lelkiismeret keresztjének nevezte a 2013-ban a 24. székely határvadász zászlóalj emlékére állított kettős keresztet, hangsúlyozva a küzdelmes múlt felvállalásának kötelességét: „Történelmébe beleszületik az ember. Sokszor ez nem a legszebb, legkönnyebb ajándék, ellenkezőleg, a legnehezebb. Aki ezt az ajándékot, bármilyen nehéz, nem értékeli, és abban a tévhitben él, vele kezdődött el minden, nem érdemel tiszteletet” – vélekedett Ambrus Ágnes. A megemlékezés Mike Bernadett alkalomhoz illő szavalatával,  nemzeti imáink eléneklésével és koszorúzással ért véget. (Lásd még írásunkat a 7. oldalon.)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust