A 20. század elejét és abban – Európában FŐKÉNT– Magyarországot szétlövő első világháború hadirokkantja énekli valahol, s anyám tanítása óta bennem is: „Gyűjtöm a rongyot, hej, hisz’ tudom én, rongy a világ, rongy és szemét…”
A világnap alkalmából a Tamási Áron Színház egész napos rendezvénysorozattal készül, kilépvén a színház falain kívülre is. Ma, március 27-én az alábbi programkínálattal várják az érdeklődőket.
Különleges kiállításnak adott helyet a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház: az Írisz Házban foglalkoztatott sérült fiatal tehetségek és oktatójuk grafikái kerültek a falakra, Rügyek címszó alatt.
Létének homályba vesző kezdete óta a székely nemzet hírnevét nem csak bátorsága, vitézsége, szabadságszeretete és leleményessége öregbítette, hanem tagjainak a tudományok és kultúra terén elért kimagasló eredményei is.
A Holzindustrie Schweighofer hamarosan bevezet egy összetett GPS-nyomkövetőrendszert, amelyet a rönköt szállító kamionokra szerelnek. Az intézkedés azon terv része, amellyel vállalatunk hozzájárul a fenntartható fafeldolgozó ipar biztosításához Romániában.
Székelyudvarhely és Csíkszereda után harmadszorra, március 23-án, csütörtökön 15 órától Sepsiszentgyörgyön találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei.
Lassan megszokhattuk, hogy az ünnepek közeledtével a Merkúr üzlet bejáratánál feltűnnek a Salvatore Egyesület kékegyenruhás fiataljai, akik arra biztatják a vásárlókat, vegyenek egy termékkel többet. Így van ez most is, hisz mindjárt itt vannak a húsvéti ünnepek.
Háromszéken a román és a magyar közönség felé is nyitni kell – hangzott el tegnap az Orchidea Events vendéglőben, a Turizmus Éve Háromszéken rendezvénysorozat nyitókonferenciáján. Az eseményen több mint száz helyi, erdélyi és bukaresti szakember vett részt.
A házigazdák adatai szerint tegnap több mint 300 gyermek fordult meg a rendőrség székhelyén, vett részt a Nyílt kapuk elnevezésű rendezvényen. Az érdeklődők a rendőrségi fegyverzetet, a megfigyelő-rendszereket és járgányokat nézhették meg közelebbről, illetve nagy volt az érdeklődés a betanított kutyák iránt is.
Levélben értesítette a sepsikőröspataki önkormányzatot a központi régió gyulafehérvári ügynöksége, hogy a község megnyerte a pályázatot a csatornázás elkészítéséhez – tájékoztatott Kisgyörgy Sándor polgármester. Az egymillió eurós beruházás jó esetben 2018 végére készülhet el.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 20,8 millió lej értékű finanszírozásra nyújtott be pályázatokat az Országos Helyi Fejlesztési Programban (PNDL), kilenc utca és egy iskola korszerűsítésére. A város vezetősége évente 6-8 utca felújítását tervezi.
Szakács László baróti alpolgármestertől kaptuk az értesítést, hogy nem kell egy kutyát sem elaltatni a baróti menhelyen, ugyanis mind a tíz ott levő ebnek gazdája, vagyis örökbefogadója került.
Kinek mi gondja arra, a másik udvarban miféle színekben száradnak a frissen mosott ruhák?! Fennvaló csak egy van, s az a megmondhatója a romániai magyarság számára, milyen nap süt, s milyen színű ruhákra. Legalább is ezt hiszik a román politikusok – még leírni is nehéz e változó világban.
Pénteken, március 24-én 17 órától a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériába várják a technikai újdonságok iránt érdeklődő fiatalokat, akik szívesen megismerkednének testközelből többek között 3D-nyomtatóval, levegő-meghajtású kisautóval, CNC-vel.
Színház az egész világ címmel tartott érdekes előadást a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi adjunktusa, dr. Prohászka-Rád Boróka kedd este a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban. Ennek során többek között a színházi élmény mibenlétére kereste a választ.
Vörös T. Balázs vizuális antropológus, dokumentumfilm-rendező tartott filmvetítésekkel egybekötött előadást kedd este Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében, ahol az 1997 és 2009 között Erdővidéken készített filmjeiből láthatott részleteket a közönség.
Újabb nagyszabású projektbe kezdett a Turulmadár Ifjúsági Iroda, amely a nemzetközi és az országos The Duke Of Edinburgh Award szervezet támogatásával valósul meg 2017–2019 között, a speciális projektek kategóriában.