A tüdőgyulladást nem lehet csak úgy megkapni, mint a Nobel-díjat. Arra rá kell szolgálni, ki kell fázni, meg éhezni, izzadni. Jó, a Nobel-díjért is meg kell izzadni. Én viszont nem izzadtam, nem fagyoskodtam, és tessék, most itt vagyok. Doktor úr, én igenis…
Ha egyéb nem is, de a különböző rendezvények előtt szerepelő szám emlékeztet az idő múlására, és tette ezt a dísznövény-kiállítás és -vásár is, amit kilencedik alkalommal hozott tető alá a Krébecz József által vezetett Assa Diva Kft. és a kézdivásárhelyi önkormányzat. A rendezvény nagy sikernek örvendett: négy nap alatt mintegy ötezren váltottak jegyet, és persze sokan mentek be tiszteletjeggyel is. A rendezvény Kézdivásárhelyen jövőben jubilál, a tizedik kiadásához érkezik.
Tegnap az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) képviseletében a sepsiszentgyörgyi székhelyen tartott „népszerűsítő” sajtótájékoztatót a médiakapcsolatokért felelős Mihaela Porumb és Viorela Bucur, a prevenciós osztály munkatársa. A beszélgetésen jelen voltak a háromszéki házigazdák is Sorin Borulea, és Cristi Băluță személyében.
A kézdivásárhelyi tanács tegnap tartotta májusi ülését, amely során több nagy horderejű kérdésben született döntés, viszont a legfontosabb kétségtelen a fizetős parkolókra vonatkozó tervezet megvitatása volt.
Zsúfolásig telt szerda délután a 700 éves, piciny kilyéni unitárius templom, a megye épített örökségének egyik becses darabja, melyben a kivételes szépségű 15. századi falfreskók restaurálására tettek pontot egy nagy ünnepség keretében. A szentgyörgyi unitárius egyház meghívására a munkálatokat végző mesterek mellett az azokat finanszírozó magyar kormány, a koordinátor Teleki László Alapítvány és a helyi önkormányzat képviselői is jelen voltak.
Tegnap reggel program szerint újrakezdte a munkát a megyei adóhivatal. Az alkalmazottakat tömörítő Sed Lex Szakszervezet képviselői szerdán késő este úgy jöttek ki a pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásról, hogy egy vékony ígéretet kaptak arra, hogy támogatják kéréseiket.
Időjárás szempontjából jól eltalálta a második alkalommal megrendezett iskolabörze napját a szervező Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. Szentgyörgy napsütötte főterén szólt a zene, még táncoltak is, a város összes középiskolája a legjobbat adta magából.
Nemrég, amint lapunkban már hírt adtunk arról, Barót város polgármesteri hivatala felszámoltatta a település közigazgatási területén levő illegális hulladéktárolókat, vagyis azokat a szemétdombokat, melyek imitt-amott virítva csúfították a környezetet, tanúskodva arról, hogy még nem nőttünk fel eléggé ahhoz, hogy közös javainkra – erdőre, mezőre– vigyázni is tudjunk.

Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, összefoglalónkból abból adunk ízelítőt, hogy Sepsiszentgyörgytől a Nyergestetőn át Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől és Gyergyószentmiklóstól Marosvásárhelyig hogyan ünnepeltek a székelyek.
A PNL fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy egyszerű indítványt nyújtson be Lia-Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter ellen – nyilatkozta tegnap a PNL ügyvivő elnöke, Raluca Turcan.
Kilátásba helyezte Klaus Johannis államfő, hogy alkotmányossági kifogást emel a belügyminisztériumi titkosszolgálat belső szervezéséről szóló sürgősségi kormányrendelet ellen.
Élesen bírálták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 62., kolozsvári kongresszusának tegnapi megnyitóján az erdélyi házigazdák a román kormány kisebbségpolitikáját. Vincze Lóránt, a FUEN elnöke köszöntő beszédében sérelmezte, hogy a román állam meghívott képviselői távol maradtak a rendezvényről.
Szépíróversenyt szervezett a megyeszékhelyi Gödri Ferenc Általános Iskola a sajátos nevelést igénylő elemi és gimnazista diákok számára.
Tíz éve annak, hogy egy országos táncverseny bevonzza a gyerekeket és a fiatalokat, akik ezáltal megtanulhatták a különlegesség, a másság ritmikáját, melodikusságát. Más-más korosztályba tartozó önkéntesek osztották meg a tánc örömeit azokkal a gyerekekkel, akiknél a legfontosabb a barátság és megértés igénye.