Az iskolai segédanyagokat, a nem létező, vagy teljesen elavult tankönyvek helyett, nagy számban és igen eredményesen használták a pedagógusok, főleg az elemi osztályokban.
Az egészségügyi alkalmazottak fizetése jövőre megközelíti az európai uniós bérszintet, amire eddig még nem volt példa – jelentette ki tegnap Florian Bodog egészségügyi miniszter, írja az Agerpres.
Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze bevallása szerint nem szerzett tudomást olyan cselekményekről, amelyek törvénytelen módon befolyásolták volna a választás eredményét, írja az Agerpres.
A kormány kizárná az államfőt a legfőbb ügyész és a főügyészek kinevezési eljárásából – derült ki az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítási javaslatából, írja az MTI.
Ma rajtol az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság 2017 – 2018-as idénye, és rögtön székely rangadóval. Az I. ligában egyedüli háromszéki együttesként talpon maradt Sepsi Futsal 19 órától az újonc Csíkszeredai Imperial Wet vendége lesz a nyitómeccsen. A Farkas Attila által edzett alakulat ezúttal szerény célkitűzésekkel vág neki a szezonnak, a kevesebb pénzből gazdálkodó zöld-fehérek a bennmaradásért küzdenek a tízcsapatos mezőnyben.
A Tien-san expedíció sikeres volt, mert mindnyájan épen, egészségesen hazatértünk – állapította meg hét eleji sajtóértekezletén Tulit Zsombor. Az expedíció vezetője elmondta: Csenteri Leventével együtt megmászták a Románia területénél négyszer nagyobb hegytömb, a Khan Tengri (Egek Ura - 7010 m) és a Csapajev (6100 m) csúcsait.
Utópia címmel zajlott le a Kézdiszékért és Strázsa egyesületek szervezésében az első Udvartér Olvasó- és Alkotótábor július 31. és augusztus 12. között a Hargita megyei Sopárkút panzióban. A magyarországi példákból építkező, azokat megújító kéthetes eseményen 12 önkéntes táborvezető és 38 középiskolás táborozó vett részt Erdélyből, Moldvából és Magyarországról.

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást.
Közel száz résztvevővel zajlott Bálványosfürdőn, az Istvana panzió vendéglátásában augusztus 18–23. között a László Kálmán Gombászegyesület 17. nemzetközi gombásztábora. A rendezvény népszerűségét a hazai és külföldi gombászok körében mi sem jelzi jobban, mint az, hogy meghirdetésekor mindössze két óra alatt beteltek a helyek.
Simon András, Bacon község polgármestere szerint már a héten elkezdődnek a vezetékes vízhálózat kiépítésének munkálatai Kisbaconban. Egyidejűleg Kisbaconban és Magyarhermányban az útépítési munkákat is folytatnák, utóbbi településen október végéig be kell azokat fejezni.
Augusztus 13-án, vasárnap 13. alkalommal tartották meg Nagybaconban az immár hagyományossá vált fúvóstalálkozót. A 13-as számnak úgy tűnik különös szerepet jutott ez alkalomból: a találkozót nemcsak, hogy 13-án tartották, de a nagybaconiak meghívásának is tizenhárom zenekar tett eleget, ennyin sereglettek össze, hogy bemutassák repertoárjukat.
Az idei évre tervezett 44 szak- és átképző tanfolyamából ötöt tartott meg a munkaerő-elhelyező ügynökség 70 személlyel, miután az erre az évre igényelt 600 ezer lejes költségvetésből év elején csak 200-at ítéltek meg, amelyből végül is 100 ezer lej lett. Nagy a bizonytalanság az egész ágazatban – tudtuk meg a tegnapi sajtótájékoztatón Kelement Tibor igazgatótól.
Szeptember 21-re tűzte ki a tárgyalás időpontját a brassói ítélőtábla abban a perben, amelyben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt kérte, hogy függesszék fel a sepsiszentgyörgyi tanács azon határozatát, amellyel beolvasztotta a Kós Károly Iskolaközpontot a Puskás Tivadar Líceumba. A dokumentumot tegnap kapta meg a párt vezetősége.
Miközben más erdővidéki községekben a korszerű szennyvíztisztító állomások egyelőre csak az elképzelések szintjén, esetleg tervrajzokon léteznek, addig Bardoc községben immáron a másodikat vették át kedden, helyi vezetők, a tervezők, kivitelezők és számos érdeklődő jelenlétében.